Mit tanulunk mások gyakorlataiból?

Feltöltve: november 12th, 2010 | Kategória: gondolatok, olvasmányaimról | Címkék: , , , | Nincs hozzászólás »

Jövő hétfőre egy olyan konferenciára hívtak, ahol arról is lesz szó hogyan csinált Milánó és Párizs stratégiát és azt megvalósító szervezetet magának. 20-20 percük lesz a városoknak, hogy tapasztalataikat elmeséljék, majd egy kiállításon is bemutathatják eredményeiket. Ezután fogunk mi „magyar szakértők” arról elmélkedni, hogyan lehetne hasonló eredményeket Budapesten is elérni. Már e héttől jelennek meg rövid cikk és interjúk formájában gondolataink a hg.hu-n, és ott majd élesben is megbeszélhetjük mit is gondolunk.

Logikus a konferenciaszervezők döntése: rövid időbe sokat, hogy nehogy elunja a publikum. Ugyanakkor persze azon is el kell gondolkodni, hogy mit lehet ilyen rövid idő alatt egy komplex gyakorlatból megérteni? Valószínűleg csak annyit, ennyit mindenképpen el akarnak mondani/át akarnak adni nekünk.

Miközben az un. szakmai „tudás-transzfer” mibenlétéről gondolkodtam eszembe jutott egy érdekes cikk, amit egyik vezető szakmai folyóiratban nemrég olvastam. (Sara Gonzalez: Bilbao and Barcelona ‘in Motion’. How Urban Regeneration ‘Models’ Travel and Mutate in the Global Flows of Policy Tourism. Urban Studies. published online 10 September 2010)

A cikk azt elemezte, hogy mit tanult a világ Barcelona és Bilbao megújításának esetéből.

Mivel különösen Barcelona esete a településfejlesztéssel fogalakozó szakértők körében olyan állandóan ismételgetett „legjobb gyakorlat”, toposz és referencia rendszer, amihez talán más város példája nem is mérhető, érdemesnek látszott megnézni mit is tanultak ebből a nagyon népszerű és sokat elemzett esetből más városok.

A cikk nem arra koncentrált, hogy ilyen 20 perces karcolatokból mit lehet tanulni, hanem az un. „közpolitikai turizmus” eredményeire. Igen, ilyen is van. Annyit jelent, hogy szakértők nem csak rövid olvasmányok alapján idézgetik az esetet, amikor szükségük van rá mondandójuk alátámasztáshoz, hanem városok vezetése és szakértői részletesen tanulmányozzák mi, és miért működött, és mi adaptálható belőle az ő esetükben. Eközben a tanulmányozás közben egy delegációt is küldenek a lehetséges mintául választott városba, amely néhány nap alatt részletes előadásokat hallgat az esetről, bejárja a főbb helyszíneket, beszél a legfontosabb emberekkel (döntéshozó, fejlesztő, résztvevő, stb). Ezekben a híres városokban profinak látszik a tudás-transzfer menedzselése. Barcelonában és Bilbaóban külön szervezetet hoztak létre rá, forgatókönyvet készítettek a látogatásokhoz és olyan anyagokat, amelyek hatékonyan terítik a kidolgozott üzeneteket.

Na igen – gondolná a naiv olvasó – így már meg lehet érteni mi is történt!

A cikk persze azt bizonyítja, hogy nem okvetlenül. Így is mindenki azt visz haza belőle, amit akar, vagy amire szüksége van. De semmi esetre sem a dolog komplex rendszerét. (márpedig a város fejlődésének irányítása egy nagyon-nagyon-nagyon komplex folyamat)

Mi is derült ki pontosan? Először is az, hogy kialakult egy iparszerű fogadó tevékenység, ami Barcelona esetében átlag 4000 szakmai vendéget szolgál ki évente és 15-21 főt delegációban naponta. Ez a fogadó intézmény Barcelona hírét és érdekét hivatott szolgálni. Azokat az elemeket emeli ki az esetből, amiket erre alkalmasnak talál, és erre építi az üzeneteket. Az alap üzenet-csomag – ahogy ők hívják az „identikit” – egyszerű: aktív vezetés, közterek és nagy projektek a fókuszban. Viszont a különböző irányból érkező látogatók részben másra kihegyezett csomagot kapnak: az észak-atlantiak mindkét városban egy technikaiabb, racionális verziót kapnak a kezdeményező várostervezésről, innovatív stratégiáról és gazdasági átalakításról, a latin amerikaiak pedig inkább a demokratizálódás, vállalkozó településvezetés és stratégiai fókuszt kapják, egy paternalistább verzióban. Bár a cikk elegánsan politika legitimációs igényről ír, a szókimondóbb olvasó leegyszerűsítheti: így mindenki arra használhatja, amit neki kell alátámasztania.

Így történhetett meg, hogy a folyamat során megkerülhetetlen gentrifikáció, társadalmi polarizálódás és a helyi közösségek térvesztése az átadott történetekből gyakorlatilag kimaradt, pedig a helyi elemzők ezt is feltárták. Szintén kevés szó esik a politikai és intézményi környezetről, így kimaradnak azok a társadalmi programelemek, amik a helyieknek szóltak és spanyol régiók – folyamatot meghatározó – identitás és autonómia elemei is. Maradtak a gazdaság- és épített környezet fejlesztésre és beruházásokra fókuszált történetek a stratégiaalkotásról és felemelkedésről, amelyek megalkották – ahogy a cikk is írja – „a neoliberális városi kormányzás nagy ikonjait”.

Persze ezzel a történettel nem azt akarom mondani, hogy az esettanulmányoknak nincs értelme és ne tanuljunk másoktól. Én is több változatban írtam meg a saját gyakorlatomból kiemelkedő példákat és komoly energiát fektettem abba, hogy az Európa Tanács Legjobb Önkormányzati Gyakorlat Programja Magyarországon is sikeres bevezetésre kerüljön. Azt viszont mindenképpen akarom mondani, hogy a felszínesen ismert példa önigazolásra, egyes gondolatok tetszetős alátámasztására bármikor használható, de igazán félrevezető is lehet. Példából tanulni csak a megvalósulás feltételeinek pontos ismeretében lehet. Általában ezek a feltételek azok, amik a relevanciát és a megvalósíthatóságot alapvetően eldöntik. Erről szól majd a jövő hétfőn a hg.hu-n megjelenő cikkem.



Szóljon hozzá

  • Spam Protection by WP-SpamFree

© Copyright Pallai Katalin