Társadalmi részvételről közösségfejlesztőknek

Feltöltve: július 30th, 2011 | Kategória: gondolatok, munkáimról | Címkék: , , , , , , , , | Nincs hozzászólás »


Tegnap a Közösségfejlesztők Nyári Egyetemén tartottam egy rövid nap nyitó előadást a társadalmi részvételről. Azt hiszem ez a kör egy korábbi publikációm alapján talált rám, amelyről Vercseg Ilona recenziót is írt folyóiratukban. Idelinkelem, mind a kiadványt, mind a recenziót, mert tegnap sokan rákérdeztek.  #mce_temp_url# és #mce_temp_url#

Azért örültem különösen a felkérésnek, mertnem általában a részvételről  kellett beszélnem, amire általában kérnek, hanem arra a kérdésre válaszolni, hogy szerintem hogyan tudna a civil társadalom túllépni saját nézőpontján és a többi szereplő nézőpontját is “magára engedni”. Pont ez a kérdés, ami engem is foglalkoztat. Persze nemcsak a civilek szemszögéből, hanem szélesebben. Hogyan lehetne olyan társadalmi párbeszédet és olyan részvételi mechanizmusokat indítani, amelyekben a résztvevők megnyílnak egymás nézőpontjaira, befogadják azt, és így tényleges párbeszédbe bonyolódnak és együttműködni kezdenek.  Sajnos olyan távol vagyunk ettől, mint “Makó Jeruzsálemtől”. A mai magyar közbeszéd szétszakadt szekértáborok közötti harci üzenetekre inkább emlékeztet, mint párbeszédre. Se tartalma, se stílusa nem igen hordoz konstruktív, alkotó elemeket.

Dél-Afrikában az appartheid vége felé, egy végzetessen szétszakadt társadalomban, amely szinte minden szempontból a csőd szélén állni látszott, volt egy mondás: Dél-Afrikában kétféle pozitív jövő képzelhető el. Az egyik a pragmatikus, a másik meg a csodát váró elképzelés.  A történet szerint a pragmatikus út, vagyis az elképzelhető legpragmatikusabb út bármely pozitív jövő felé csak az lehetett, hogy mindenki egyszerre letérdel és imádkozni kezd, hogy a Jó Isten segítsen. A csodát várók elképzelése pedig az volt, hogy a szereplők leülnek és egymással értelmes párbeszédbe kezdenek. (Végül ez a második történt meg, de erről majd különírok)

Azt hiszem mi ennyire nem állunk rosszul, bár egyre többen éreznek hasonlóan a hajdani dél-afrikiakhoz. Pedig nálunk még az apartheid (magyarul: megosztottság) nem az egyetlen, hosszú történettel rendelkező minta, hanem sokunkat nagyon zavaró új kultúra. Nekünk “csak” el kellene kezdeni egy értelmesebb párbeszédet. Egyre többen gondolkodnak és nyilatkoznak arról, hogy mi történne, ha olyan összefogás alakulna, amely meg tudná törni a kétharmados hatalmat. Szerintem fontos, hogy értelmes párbeszédről kellene először gondolkodni és nem koalícióról, mert csak a párbeszéd formálhatna olyan alapot, megértést és megegyezést, amelyen bármely együttműködés fennmaradhat. És sajnos pont az értelmes közbeszéd és közügyekről folytatott párbeszéd terén nincs igazán mintánk. E téren kicsiny országunkban, majdnem ott tartunk, ahol a dél-afrikaiak tartottak.

Ezért találtam nagyszerű kérdésnek azt, amit a felkérésben megfogalmaztak: arról beszéljek, hogy szerintem hogyan tudnának a civilek  saját nézőpontjukon túllépni. Arról beszéltem ezért tegnap, hogy szerintem hogyan lehetne konstruktív és a hatékony megoldások megtalálására esélyt adó párbeszédet indítani civilek és a közszféra között, és azt fenntartani mindaddig, amíg mindenki számára elfogadható megoldás születik. Az együttműködő párbeszéd kultúrájáról, stratégiákról, eszközökről és taktikákról szólt a majdnem egy órás előadás. Ez persze nem váltja meg magában az országot, csak fontos része lehet egy jobb jövő felé vezető útnak. Úgy éreztem, hogy a résztvevő közösségépítők egy ilyen kultúraváltásban nagyon fontos szereplők lehetnek, hiszen ők közvetlen napi kapcsolatban dolgoznak kisebb közösségekkel. Ők biztos hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egy átalakulás elinduljon, mint járvány, vagy mint a híres kis pillangó, aki India partjainál verdesi szárnyát és az óceán másik oldalára már hatalmas hullámokat küld…..   Nemcsak fontos, de elengedhetetlen elem egy váltáshoz. Hiszen közösség és politikusai összetartoznak, annyira mint egy érem két oldala. Egy kultúrát váltó közösség fog más kultúrát közvetítő politikusokat választani. A “nép” kultúrájának, helyzetértelmezésének és elvárásainak formálása nélkül kicsi az esély a politikai kultúra megváltozására.  Ezért volt nagyon fontos a tegnapi beszélgetés.



Szóljon hozzá

  • Spam Protection by WP-SpamFree

© Copyright Pallai Katalin