A képzés során izgalmas párbeszédben, együtt gondolkodva, vitatkozva, megismerünk meg és alkalmazunk olyan fogalmakat, kereteket és módszereket, amelyek segítenek nehéz etikai kérdések mérlegelésében. A dilemmákon keresztül, magunkat is mélyebben megismerjük, és eszközöket kapunk ahhoz, hogy a saját utunkat jobbá tegyük.

Részletes leírás és bejelentkezés itt

A kurzus 2023. február 23-án 19.00 órakor kezdődik. Majd hat csütörtök esti alkalom következik. Hat izgalmas, másfél órás beszélgetés, ahol nehéz etikai dilemmákból indulva beszéljük meg az alkalmazott etika alapgondolatait és a hivatásetika, üzleti- és közszolgálati etika alaptételeit és olyan módszereket ismerünk meg, amelyek segítenek nehéz döntési helyzetek végig gondolásában. Mindez közérthető formában és a gyakorlatban alkalmazható gondolati kereteket és módszereket mutatva.

A hat alkalom témái:

1. Alapgondolatok és alapfogalmak:
   1. Etikai mérlegelési perspektívák
   1. Dilemmák, amikor az etikai perspektívák alapján egymással ütköző következtetésekre jutunk
   1. A „gyors” ösztönös és érzelmi reakciók és a „lassú”, racionális mérlegelés szerepe az etikai döntésekben
   1. Racionalizálás és más döntési csapdák
2. Személyes dilemmák és módszerek nehéz helyzetek véggigondolására:
   1. Mérlegelési lépések és folyamatok, amik segíthetnek
   1. Társak szerepe a mérlegelési folyamatokban
   1. „Tesztek” a megoldási alternatívák ellenőrzésére
   1. Meghatározó személyes döntések – döntő pillanatok, amik hatással vannak a további utunkra
3. Hivatásetika:
   1. Hivatásetikai dilemmák különböző területekről
   1. A hivatásetika társadalmi szerepe, természete és alapvető elvei
   1. Hivatás etikai kódexek szerepe és működése
   1. A személyes és hivatásetikai mérlegelés lehetséges konfliktusai
4. Közszolgálati etika, integritás és korrupciómegelőzés:
   1. Etikai dilemmákon keresztül a közszolgálati etika alapvetései
   1. Korrupció elméletek és hatásaik az antikorrupciós stratégiákra
   1. Integritásrendszer: nemzeti, szervezeti és személyes integritás összefüggései
5. Etikus vezetés és üzleti etika
   1. Alapvető üzleti dilemmák és mérlegelési perspektívák
   1. Viselkedésetikai megfontolások
   1. Lehet-e és érdemes-e etikusan vezetni és működni egy korlátozottan etikus világban?
6. Az én utam
   1. Saját tapasztaltok elemzése: etikai önismeret
   1. Mire érdemes figyelnem nehéz döntési helyzetekben?
   1. Értékválasztások és az út, amin járok
   1. Etika és életminőség

Minden beszélgetés után felkerül egy összefoglaló és más olvasnivalók a kurzus oldalára. Azért csak a beszélgetések után, hogy szabadabban tudjunk együtt gondolkodni az egyes témákról. Meggyőződésem ugyanis, hogy ha együtt gondolkodunk, vitatkozunk, együtt fedezzük fel a különböző lehetséges álláspontokat és egy ilyen alkotó párbeszédben alakítja ki mindenki a saját álláspontját, akkor mélyebben megérti a témát és használhatóbb tudást kap. Ráadásul azt őriz meg, amivel egyetért.

Ha ez után olvassa az összefoglalót, az már azt fogja visszaidézni, ami neki fontos és talán segít mindazt összerendezni is, ami elhangzott.

Azért fontos nekem, hogy így tanítsak, mert a döntésekig mindenkinek magának kell eljutni, én csak fogalmakat, kereteket és módszereket tudok mutatni, amelyek segíthetnek az úton.

Remélem találkozunk!

A Dilemma-beszélgetések a Webunin bejegyzés először Dr. Pallai Katalin | Vezető képzés | Etikus vezetés | Szervezetfejlesztés-én jelent meg.

A linken elérhető: Viselkedési gubancok és etikai menedzsment

A Az integritás fejlesztése bejegyzés először Dr. Pallai Katalin | Vezető képzés | Etikus vezetés | Szervezetfejlesztés-én jelent meg.

Készítettem egy nem egészen félórás, nyúlfarknyi bevezetést az etikai mérlegelésbe és integráns döntésekbe. 2 egyszerű dilemma van benne, és azokon keresztül bepillantás az etikai mérlegelésben, meg egy komolyabb dilemma, amin keresztül mutatok egy módszert is arra, hogyan lehet az inetgráns cselekvést egy nehéz dilemma helyeztben mérlegelni.

Mindez csak ízelítő a nemsokára megjelenő mélyebb kurzusaimhoz, amik etikai döntésekről, viselkedésetikai megközelítésről és etikai és integritásmenedzsmentről szólnak majd. Meggyőződésem, hogy alapvető gondolatokat adok át cég- és más szervezetek vezetéséhez, sikeres karrier és megelégedett, boldog élet építéséhez.

Elérhető a Webuni.hu oldalon a következő linken.

A Gyakorlati etika bejegyzés először Dr. Pallai Katalin | Vezető képzés | Etikus vezetés | Szervezetfejlesztés-én jelent meg.

Volt azonban egy másik dilemma is ebben a kérdésben, amire érdekes módon senki sem reagált. Alapvető szabályozási feladat, hogy amikor szükséges vagy érdemes, a közhatalom a társadalmi érdek alapján korlátozza a gazdasági szereplők tevékenységét és termékeik funkcióit. Etikus szabályozás a társadalmi kárt minimalizálja. Egy autó esetében ez annyit jelentene, hogy a legkevesebb áldozatra programozzák az autót. Ugyanakkor, ha az autópiac szintjén mérlegeljük a kérdést, akkor más az eredmény: felmerülhet, hogy ha nem feltétlenül a vezetőt/vevőt védi a program, kevesebben fogják megvenni az autonóm autókat. Így nemcsak a gyártók veszítenek potenciális bevételükből, hanem az autonóm autók biztonságából adódó társadalmi haszon is csökken, mert többen maradnak az emberek által vezetett autókban, és az ő hibáik akár több embert is megölhetnek. Így a társadalmi szinten jó szabály eldöntése nem tisztán elméleti etikai mérlegelés kérdése, hanem az emberi reakciókkal is számolni kell.

Megér ezért pár sort az a kérdés is, hogy vajon mit tennének az emberek? Ki venne olyan autót, ami őt áldozná fel ilyen esetben?

Feltehetően lennének olyan emberek is, akik racionális etikai mérlegelés után – mély etikai meggyőződéstől vezetve – hajlandóak lennének – az ilyen ritka karambolnál – az ő életüket feláldozó autót választani. Tiszteletre méltó, tudatos integritás vezethet ilyen döntéshez, amire társadalmi szinten kockázatos lenne építeni. Az ember ösztönös válasza az önvédelem. Ha azt kérdezik, hogy átadod-e az irányítást egy autónak, amely baleset során nem okvetlenül téged véd, az első, gyors válasz a legtöbb embernél a „NEM” lenne. Hátborzongató érzés átadni a kontrolt egy autónak, amiről az ember tudja, hogy van olyan helyzet, amikor feláldozná őt idegenek életének megmentésérért. Az etikai viselkedéstan szerint ezek az emberek jó eséllyel el is altatnák magukban azt a gondolatot, hogy etikus mégis az első változat lenne. Önvédelmi kognitív torzítás ez, ami motivált vaksághoz és korlátozott etikussághoz vezet, mely fogalmakról korábban részletesebben írtunk már bejegyzéseket.

Ilyen helyzetben van az etikus szabályozásnak fontos szerepe. A szabályozó nem a vásárló és nem is a gyártó, hanem a közérdek semleges képviselője. Feladata, hogy pozíció-függetlenül mérlegeljen. Ha erre képes, elkerülheti azokat a kognitív torzításokat, amelyeket bármely pozíció önérdeke szül. Az ilyen szabályozó pedáns elemzés után vélhetően arra kötelezné a gyártókat, hogy a legkevesebb áldozatra programozzanak. A szabályozó integritásának szépsége, hogy amennyiben megvalósul az etikus szabályozás, az formálja a helyzetet és az emberek helyzetértékelését is. Valószínűleg sokan azok közül is, akik önfeláldozásra nem lennének hajlandóak, belátnák, hogy így is valószínűleg nagyobb biztonságban vannak a jó autonóm autóban, mintha emberi sofőrre bíznák magukat. A gyártók pedig nem a vezető feláldozásával, hanem azzal hirdetnék az autót, hogy mindig optimális, és a károkat minimalizáló döntést hoz.  Így az extrém helyzet, amivel vitát provokáltunk, eltompulna a vevők észlelésében. Vele együtt pedig az a teoretikus probléma is, hogy olyan sokan lépnének vissza az autonóm autóvásárlástól, hogy az autók nagyobb biztonságának alig lenne közlekedésbiztonsági hatása.

Nicsak, mennyire máshova jut a viselkedési etika, mint a direkt racionális mérlegelés.

A Az autonóm autó margójára bejegyzés először Dr. Pallai Katalin | Vezető képzés | Etikus vezetés | Szervezetfejlesztés-én jelent meg.

Magyarországon sok a fertőzött kullancsok, ami nagyon veszélyes. Ezért alakult ki a gyakorlat, hogy óvodák, bölcsődék kertjében, játszótereken egy kullancsokat megölő szerrel, Actelic 50 EC-vel permeteztek. Sokáig ez volt az egyetlen kullancsírtó permetezésre engedélyezett szer Magyarországon, és hatásos is volt. Törvényváltozás miatt, néhány éve azonban éve ez a szer -bár forgalomban maradt és más célokra engedélyezett – már nem engedélyezett közterületi permetezésre. Így jelenleg nincs Magyarországon olyan szer, amely legálisan használható közterületi kullancsirtásra.

Ön polgármester, az önkormányzati óvoda vezetője azzal a javaslattal áll elő, hogy van egy engedélyezett levéltetű permet (Decis Mega), ami szintén megöli a kullancsokat és talált egy gázmestert, aki bepermetezi ezzel a szerrel az óvoda fáit, hogy a gyerekeket megvédhessék. Az óvoda kertjében nincs levéltetű, ezt az igazgató is mondja és Ön is tudja. Elfogadja a „kegyes csalást” és befogadja a számlát a levéltetű permetezésről?

Szavazhat, megoszthatja véleményét és megnézheti a Facebookon a Play Integrity csoportban, hogy mások mit gondolnak erről a dilemmáról.

A Kullancsírtás dilemma bejegyzés először Dr. Pallai Katalin | Vezető képzés | Etikus vezetés | Szervezetfejlesztés-én jelent meg.

Az előző postban megosztott dilemmában, a Facebook csoportban, a legtöbben az „elmennék”-re szavaztak (51-en). A második legnépesebb csoport (40-en), akkor menne el, ha nem „díszletnek kell” – ez már az eredeti dilemma kiegészítése. 12-en alkupozíciónak használnák a helyzetet: azért mennének el, hogy cserében előnyt szerezzenek. A többi szavazó vagy a személetváltást, vagy saját előmenetelét remélné a részvételtől. 

Érdekes, hogy a szavazásban senki nem választotta az egyszerű visszautasítást, csak hozzászólásban szerepel „nem mennék el”.

A legélesebb különbség a helyzetet elfogadó hölgy, és a magára ismerő férfi között mutatkozott. „Elmennék, mert „tisztában vagyok avval hogy a nemek egyenlő elbírálása a munkaerő piacon még gyermekcipőben jár”…” nem tartom szégyelni valónak azt sem, ha először csak kolléganőként hívnak.” vs. „én már éltem hasonló fegyverrel, ahol hölgyet vittem magammal nem titkoltan azzal a céllal, hogy a partnert gyengítsem. Akkor bele sem gondoltam, hogy a kolléganőm ezt esetleg sérelmezte volna, vagy ezért prostituálva érezte volna magát. Nem mondta, de gondolom nem merte. Elgondolkodtató….szerintem nem cselekedtem akkor helyesen, bár még fiatal voltam és bohó.”

És egy másik sarkosan ellentétes női-férfi véleménypár: „Most hogy azért kaptam, mert nő vagyok? Ahhoz szoktam, hogy ez hátrány – és ez a realitás. Most meg egy sansz.” szemben: „Nincs önmagában pozitív diszkrimináció, mert az valakik számára negatív diszkrimináció. Jelen esetben valószínűleg egy kompetens férfi kerül hátrányba, akivel az a gond, hogy nem nő. A negatív diszkriminációtól rosszul vagyok, a pozitívon meg mosolygok Pl a feketék jól kosárlabdáznak, a cigányoknak jó a hallásuk és még sorolhatnám”

A legtöbb hozzászólás kiinduló pontja, az, hogy nincs ez rendben. Az első hozzászólás így kezdődik:  „A felvezetés azt sugallja, hogy díszpintynek kell, és önérzetes ember ilyet nem vállal.” A továbbiakban azonban a hozzászóló mégis csak alakít annyit a dilemmán, hogy azt tudja mondani, hogy mégiscsak van értelme elmenni. Gyakorlatilag ezt teszi a legtöbb hozzászóló is sokféle érv alapján. „Sansz nekem, hogy a saját karrierem mozduljon előre”,  „a részvétel is tapasztalatot ad.” „elmegyek,figyelek,tapasztalok”, „ember megmutathatja magát és… tanulhat”….

És kettő a „realisták” közül: „Ott kell kezdeni, ahol az ‘ügyfél’ tart. Jelen esetben a főnök az én ügyfelem, nem pedig az ő ügyfele. Szóval nem lehet azonnal a korábbi gyakorlat szöges ellentéténél kezdeni, mert abból csak backlash lesz.”

„Biztos, hogy igyekeznék a saját előnyömre fordítani a helyzetet és lehetőséget teremteni ezzel az előrelépésre és a szakmai fejlődésre. Egy ilyen környezetben szerintem erre sok más lehetőség nincs.”

Sok különböző érv és stratégia. Bármelyiket választja is az ember annyi biztos, hogy amit tesz, az túlmutat a pillanaton. Formálja külső megítélését és beépül önképébe, így befolyásolja azt, hogy hogyan és merre megy tovább.

ENGLISH

The Dilemma posted last week was put to voting in the PLay Integrity Facebook group. Most votes, 51, were given to the option ’I would go’. The second most popular option was that ’I would go if I could play a role (40) – let’s note that this is already a twist of the original scenario. 12 would use the situation for bargaining for personal benefits. Others would go in hope of gaining better position, or contributing to change of culture in the company. It is interesting that nobody voted for the option ’I would not go’.

In the comments the biggest difference was between the woman who would not be ashamed that she was invited only for being a woman, and the gentleman who, after reflecting on this scenario, regretted that he had also taken once a woman for weakening the opponent. He wrote that at the time, it had not crossed his mind that the woman could have felt bad.

Two other diagonally different opinions came from two others. A woman pointed to the fact that although being a woman is in most cases a disadvantage, in this scenario it is finally and advantage. A man framed the situation as discrimination that he does not accept: the advantage of the woman is a disadvantage for male colleagues.

Although most people expressed some uneasiness about the situation, could still find some argument to go. Chance to learn, experience, show herself, reciprocate to the company and mentor….

There were also two „realists” who stated that, in the given context, the woman couldn’t initiate change. Her only possibility is to exploit the opportunity.

In sum, many different arguments and strategies. Only one thought to add to the options on what to do: whatever Adele choses, the choice has implications beyond the actual situation. The choice she makes shapes her image in others’ eyes, and her own self-perception, her identity. As such it impacts her future path.

A Női dilemma: a szavazás eredménye – A Woman’s Dilemma: Summary of Voting Results bejegyzés először Dr. Pallai Katalin | Vezető képzés | Etikus vezetés | Szervezetfejlesztés-én jelent meg.

Egy összegző gondolat az első két dilemmához, ami arra is rávilágít mért ezzel a két látszólag nagyon egyszerű, talán nem is dilkemmának látszó kérdéssel kezdtük.

Az első, zebrás kérdésre tréningeken is hasonló eredmények jönnek, sokan, gyakran megszegik a szabályokat, de úgy érzik, hogy tudják mikor jó ez, vagy azzal racionalizálnak, hogy rákényszerültek. A racionalizálásban az is segít, ha azt feltételezem, hogy mások is megszegik a szabályt. Ez a feltételezés pedig mifelénk jogos.

Ugyanakkor azt is tudja mindenki, hogy szabályokra szükség van. Különösen bajban, krízisben. A probléma a „kulturális szabály-relativizálással” az, hogy ha hozzászokunk, nemcsak a hülye szabályok, hanem a szabálykövetés is amortizálódik, nehéz előhúzni, amikor szükség lenne rá, és tudnánk értelmes szabályokat alkotni.

A postás esetében is első pillantásra logikus „okosban” egy látszólag nyer-nyer alku. Miközben napi sztressz három négy munkából élni, olyan emberekkel találkozni, akik miközben velem dolgoznak három másik feladatra is gondolnak, így mindig „el vannak havazva” és felületesek, késnek, konfliktusok között tépelődnek … Postásra várni, míg ő fusiban az előző lakóparkokban bóklászik…

Mindkét dilemma jó példa arra, hogy hogy vezet az adott kultúrában személyes, rövid távon „okos” és hatékonynak tűnő megoldás, hosszú távon szuboptimális, akár életképtelen működéshez.  

Olyan világban élünk, ahol elvből is fontos lenne dönteni. Olyan elveket és szabályokat is kellene tudnunk tartani, amelyekből alig látjuk saját hasznunkat, amelyek megszegésékor nem biztos, hogy lebukunk, és olyanokat, amelyek csak akkor működnek, ha mindenki betartja őket. Különben nem működik a karantén, nem állítható meg a klímaváltozás, nincs szolidalitás, se fejlődés…

English

Connection between the two first dilemmas that reveals why did we choose to start with these two, seemingly simple questions.

When I ask the question about the street crossing in trainings, the reactions are very similar. The majority replies that they would cross the street. They know they breach a traffic rule but they are in a hurry and feel responsible for the waiting child and teacher. They often add that others would do the same. This expectation helps rationalizing the rule breaching. Unfortunately, this hypothesis is understandable in our culture.

It is also obvious from the discussions that people are aware that rules are necessary. They coordinate the life of a society and become crucial in difficult situations, in crisis and emergency. The danger in relativizing rules in every day practice is that we can get accustomed to the practice. The term for this is the “normalization of deviance”. When rules are relativized in general, even good rules become weak.

It is similar in the postman dilemma that the deal seem to be a simple and practical win-win solution.  Such deals are common in our culture. Consequently, people are also common who overwhelmed by 3-4 parallel jobs, parallel obligations, loyalties, splitting their time and attention among often conflicting duties. The result is stress, delays, chaos… and frustrated clients waiting for the postman while he arranges his informal, black services in neighbouring gated communities.

Both dilemmas demonstrate that when simple, “clever” solutions dictated by short-term self-interest become normalized, they can lead to suboptimal practices and systemic operation of a society.

We live in a world where principled reflection and integrity would be important. We should be able to follow rules and norms even when our own, direct, personal benefit is not obvious,  and we should be able to follow them even when the risk to be controlled and caught is low. We should somehow trust and follow even those rules that bring results only if all follow them. Without such principled behaviour the actual quarantine cannot work, there is no chance to stop climate change, there is no solidarity, and sustainable development either.

A Ami az elő két dilemmát összeköti – Connection between the first two dilemmas bejegyzés először Dr. Pallai Katalin | Vezető képzés | Etikus vezetés | Szervezetfejlesztés-én jelent meg.

Ebben a dilemmában eddig 39 szavaztak arra, hogy megkötnék az alkut és 15-en arra, hogy nem. Érdekes, hogy bár majdnem háromszor annyian kötnék meg az alkut, mint akik nem, az érvek túlnyomó többsége az alku ellen szólt. Vajon miért? Mert ilyen alku megkötése alapvetően normális errefelé? Csak azt érdemes indokolni, ha mégsem?

Az alku melletti alapvető érv az volt, hogy „Mindenki jól jár.”

Akiben felmerült, hogy mégsem ennyire kerek ez a dolog, de mégis alkut akart kötni, két megoldás közül választott. Vagy talált egy indokot (mentséget?): „Kicsit eltérünk a leírt munkaköri feladatoktól, de összességben hatékonyabbak leszünk – mindenki jól jár, nem károsítunk meg senkit, csak a célszerűtlen munkamegosztáson változtatunk.” Ha jól értem az új magyar szófordulatot, ez jelenti azt, hogy „megoldjuk okosban”. De volt még okosabb javaslat is: „Kis kulcsos dobozt helyeznék a kapu elé. Súly érzékeny riasztó lenne benne 15 perc időzítővel.” Feltételezem, hogy ez arra kell, hogy ha a postás tovább marad esetleg bűnös szándékkal, lebukik, így a lakók nem panaszkodhatnak, hogy a külsős szolgáltató belépett a védett területre. Legalábbis addig nem, amíg a postás, ha lopni akar, nem talál egy megfelelő súlyt, ami elaltatja az okos kis szerkentyűt.

Kevesebben álltak volna ellent az alkunak. „ha kulcsot kell adni nincs alku”. „A lakók körében előbb-utóbb köztudottá válna, hogy így intézem a dologot. Ez bizalomvesztéshez és akár a megbízás elvesztéséhez is vezethetne.”

Még kevesebben, de voltak, akik túlnéztek a saját pillanatnyi érdekükön és elvi alapon mérlegeltek. „Amennyiben a postást lefizetem, akkor korrumálom őt”. „A postás megbízása ebben a verzióban feketemunka-gyanús.” e probléma oldására merült fel, hogy „a munkáltató engedélye szükséges, melyet bekérek, ha nem engedi lenyelem a békát.”

És végül egyfajta szintézis: „Megegyeznék a postással, de elmondanám neki, hogy ezzel a szocializmust hozzuk vissza ahol mindenki a másik munkáját végzi. Ha meg bejönne egy 100 ezres munka akkor utánajárnék mennyiért nyírná le a füvet a tejesember fusiba. A végén keveset keresnék de nem kéne csinálni semmit. Ezt már próbáltuk, nem sok sikerrel.”

English

It is interesting that the majority (39 out of 54) voted for making the deal, at the same time, most comments argue for not making the deal. What can be the explanation? Why only those feel they should argue who refuse the deal? Are such deals kind of normal practice in our culture?

The main argument for the deal was that it is „good for both parties”. Those who voted for making the deal but felt uneasy could even argue that they found „a more efficient solution for the job.” 

Some would not allow the postman in the compound, if it is a closed community. They would not dare to give out a key in fear of losing the trust of inhabitants, and even their job.

Some others realized that this would be a corrput deal. They would rather attempt to agree with the supervisor of the postman, and drop the deal if did not succeed.

Finally, somebody gave a synthesis: „I would make the deal with the postman, and tell him that with the deal we revived the socialist routines, when people did others’ duties. I would also ask the milkman to cut the grass and at the end would earn little but would have a comfortable, lazy life. This is an arrangement we have tried and experienced how unsuccessful it was.”

A Postás dilemma összegzése – Summary of the postman dilemma bejegyzés először Dr. Pallai Katalin | Vezető képzés | Etikus vezetés | Szervezetfejlesztés-én jelent meg.

English text below

Emlékeztetőül a dilemma:

Délután 5 óra van, el kell hozni az elsős kisfiát az iskolából.  Rohan, késésben van. Az iskola melletti úton áll a zebránál. Piros a lámpa, de égen-földön nem jön autó. Mégis a felnőttek és gyerekek türelmesen várnak a zöld lámpára, pedig teljesen veszélytelen átmenni.

Átmegy az úttesten, hogy időt nyerjen? Igen, vagy nem?

Mi adtunk két alternatívát: átmegy, vagy nem. A többit a csoporttagok indították. Ahogy megjelent egy új alternatíva, bárki arra is szavazhatott.

A szavazás eredménye:

28-an indokolták is a döntésüket. Nézzük az érveket!

Valószínűleg mindenkiben felmerült az ösztönös reakció, hogy jó lenne átmenni. Sokan a kockázat/lehetséges következmény miatt nem vállalnák: „Megvárom a zöldet, inkább érjek oda épségben, mint nem. És nehogy más is utánam induljon” vagy …. „nem hívom ki a sorsot magam ellen” Bár volt, aki ezt is pozitívra tudta fordítani: „biztosan megtanulja a fiam, hogy ne pánikoljon 🙂”

Másoknál a szabálykövetés volt a reakció: „Mindig megvárom a zöldet” „A szabályok adnak keretet az életünknek”. Vagy hogy a szabály érték is, amit kaptunk és továbbadunk: „Megvárom a zöldet, mert így neveltek és a gyereknek is elmondom”.

Más válaszokban a szabály messze nem volt ilyen kategorikus: „jó szabályok egybe esnek a belső szabályaimmal”

Végül is a döntés felelősség. A szabályszegést vállalom: „saját felelősségemre átszaladok…”  vagy „A szabályok értelmét, célját nézem, nem a betűjét, és nagyon hiszek az egyéni felelősségben, így a lámpát, ha veszélytelennek ítélem, gyakran figyelmem kívül hagyom”

A válaszok nagy része hosszabb távú perspektívában mérlegelt. Itt jelent meg a példamutatás. „Iskola előtt jó példát kell mutatni”; „A példamutatás nem a legjobb módszer, hanem az egyetlen”; „amíg kicsik voltak a gyerekeim, ha velem voltak vagy láttak, az visszatartott az ilyen szabálytalanságoktól.”.

Abban, hogy miben akarunk példát mutatni, nem meglepő módon ugyanaz a különbség látszik, mint a rövidtávú megfontolásokban: „Egyetlen olyan helyzet van, amikor a józan észt felülír valami, ez pedig a demonstrációs hatás. Ha az utca másik oldalán egy gyerek áll, és vár a zöld jelzésre, nem indulok el” vagy „gyerekemnek is azt tanítom, hogy figyelni, gondolkozni és felelősséget vállalni kell, nem pusztán szabályoknak engedelmeskedni”

Végül egy további absztrakciós szinten visszatértek a megfontolások a következmény-logikára: „A szabályok irányadók. Csak bajban van rájuk szükség.”

Viszont a bajban csak akkor van szabály, ha a mindennapokban is van.

English summary:

In our last post, we shared a simple dilemma about street crossing and shared it in the PLAY INTEGRITY Facebook group. We gave two alternatives. You wait for green. 45 voted for this. The other was, you cross at red. 25 voted for this option. 28 has also shared an argument that you can read at the first post.

It is obvious from the comments that most had a first instinct to cross. Some .overruled this desire because of the risk of crossing, Some others because they did not want to breach the traffic rules. At the same time, some argued for breaching the rule: „good rules should comply with my internal rules”, or by claiming that „decision is taking responsibility” „I would take the responsibility for crossing”.

Some reflected on a longer time horizon: what I do is a model for the children. Interestingly, the aspired models were also split: some meant it as to show children that we comply with rules, others intended to educate children to think and take responsibility, that is, cross if there are no vehicles.

A third level of abstraction also appeared: „Rules need to be followed. We need them in crisis.”

A note for this last one: rules can be strong in crisis only, if they are also strong everyday.

A A Zebra dilemma összegzése (with english summary) bejegyzés először Dr. Pallai Katalin | Vezető képzés | Etikus vezetés | Szervezetfejlesztés-én jelent meg.

Etika tréningeken a dilemma gyakorlatok szinte állandó elemek. Amikor torrent-ezéssel, vagy illegális letöltésekkel kapcsolatos dilemmákat beszélünk meg, általában senki nem kérdőjelezi meg, hogy jogos lenne, hogy az alkotók jövedelmet szerezzenek szellemi termékeikből. Ugyanakkor, a legtöbben bevallottan használják az ingyenes letöltést segítő oldalakat. Néhányan még emlékeznek a kényelmetlen érzésre, amikor először használtak ilyen software-t, de általában ez az érzés gyorsan elmúlt. Igen, ez az etikai elhalványulás, az az önvédelmi mechanizmus, ami gyorsan háttérbe szorítja a bűntudatot olyan tevekénységekkel kapcsolatban, amelyeket gyakran megteszünk.

A tréningeken, rövid vita után általában csak egy racionalizáló érv marad: „különben nem férnék hozzá”. Ez igaz a legtöbb országban, ahol dolgozom. Nemcsak a teenager-ek nem tudnák elérni azokat a digitális termékeket, amiket szórakozásra használnak, de nemcsak a teenager-ek, sok felnőtt se tudna hozzájutni sok olyan könyvekhez, tudományos cikkekhez, ismeretterjesztő és oktató anyagokhoz sem, amik ahhoz szükségesek, hogy hivatásukban lépést tartsanak a nemzetközi fejleményekkel, vagy felelősebb állampolgárokká váljanak.

Nem hiszem, hogy van olyan demokrata, aki tagadná, hogy a fejlődéshez hozzájárul a megbízható információhoz, korszerű tudáshoz és szemléletformáló anyagokhoz való széles hozzáférés. Mégis felemelő kivételek voltak az olyan kezdeményezések, mint a TedEd vagy Kahn Akadémia, amelyeknek kezdettől az volt a missziója, hogy a legjobb minőségű oktató és ismeretterjesztő anyagokat mindenki számára hozzáférhetővé tegyék.

Mi történik most a krízis idején? Tv csatornák teszik lehetővé, hogy mindenki hozzáférjen olyan opera és színházi premierekhez és koncertekhez, amelyekre a jegyet nem tudta volna megfizetni. Vezető hetilapok ajánlanak ingyen hozzáférést az emberek folyamatos és korrekt informálását szolgáló termékeikhez, vagy az egész laphoz. A legdrágább amerikai egyetemek ajánlanak ingyenes hozzáférést egyébként méregdrága on-line kurzusaikhoz. Kormányok, kutatók, korházak folyamatosan osztják meg a tapasztalataikat egymással, és amikor megtehetik, még a szűkös eszközöket és ellátó kapacitást is.

Távol áll tőlem, hogy lebecsüljem a jószándékot és nagylelkűséget. Mégis azt gondolom, hogy a jelenség nem csak hirtelen kitört nagylelkűség-járvány. Valószínűleg, azok nagyrésze, akik – túllépve rövidtávú személyes-, csoport és/vagy nemzeti érdekükön – segítenek, azt is tudják, hogy saját kilátásaik nem választhatóak el mások kilátásaitól. Tudják, hogy ebben a krízisben csak együttműködve van esély csökkenteni a negatív hatásokat. Aki csak magával törődik, önző, rövidtávú érdekeit követi, őrülten növeli a jövőbeli veszteségeket.  Ez eddig is így volt, csak most megkerülhetetlenül láthatóvá is vált.

Egyre világosabban látható, hogy ebben a krízisben azok az országok és közösségek képesek lassítani a járvány terjedését, és fogják, tudni csökkenteni a veszteségeket, ahol a vezetés képes értelmes együttműködésre késztetni az embereket. Nem kérdés, hogy a szolidaritás, fegyelmezett önkorlátozás és együttműködés nélkül biztos az a pokol, amit az egészségügy összeomlása jelent. Az is kirajzolódni látszik, hogy Európában azok a vezetők képesek szolidaritást és együttműködést teremteni, akik felelősen elemeznek és érthetően, konzisztensen és hitelesen kommunikálnak. Csak erőből, kényszerítéssel nem megy ez.

Nem új gondolat, hogy krízisben szolidaritás, gyors reakció és fegyelmezett együttműködés szükséges. Ugyanerre lenne szükség a világ legsúlyosabb problémáinak oldásához is, mint a növekvő különbségek, migráció, klímaváltozás. A fenntartható fejlődéshez túl kell tudni lépni szűklátókörű, rövidtávú, egyéni- és csoportérdekeken.

A krízis során bőrünkön érezzük egymásrautaltságunkat. Jó esetben a krízis során megélt szörnyű tapasztalatok több embert rádöbbentenek arra, hogy súlyos, közösségi kérdésekben túl kell látni a rövidtávú, önző előnyökön és meg kell tanulni együttműködő, pozitív összegű játszmákban gondolkodni.

Már most hatalmas különbségek vannak abban (az időeltolódásokon túl is), hogy egyes országokban milyen áldozatokat követel a krízis. Ezek a különbségek valószínűleg növekedni fognak. Tragikus folyamat lesz, de súlyos bizonyítékot fog adni arra, hogy mire vezetnek különböző politikai stratégiák. Én azt feltételezem, hogy azt is megmutatja majd ez a krízis, hogy felelős vezetés, konzisztens és korrekt tájékoztatás, közbizalom és az emberek felelősségérzetére is apelláló stratégiák, végül kevesebb szenvedéshez és veszteséghez vezetnek. Meg azt is remélem, hogy megmutatja, hogy lehetséges széles szolidaritás, fegyelmezett együttműködés.

Az már biztos, hogy hosszú lesz a krízis. Talán ahhoz is elég hosszú, hogy az együttműködés lassan gyakorlattá váljon. Talán azok is elkezdenek másképp gondolkodni, akik eddig mindenhol csak zéró-összegű játszmákat láttak. Azok, akik csak arra koncentráltak, hogy mit kaparinthatnak meg maguknak és csoportjuknak. A váltás a zeró-összegűről a pozitív-összegű játszmára akkor történik meg, amikor az ember észreveszi, hogy saját haszna nemcsak mások kárára nőhet. Amikor nemcsak a mieinkre és másokra osztjuk a világot (in- and out-groups), hanem közös előnyökön is tudunk gondolkodni, és olyan stratégiákon, amik a legnagyobb összes haszonra koncentrálnak. Ez kell ahhoz, hogy ráébredjünk, hogyha mindent ki tudunk sajátítani másokat kizárva a hozzáférésből, elveszítjük azt is, amit hozzá tudtak volna tenni a közös eredményekhez. Ezzel pedig a saját jólétünket és jövőnket korlátozzuk. A pozitív- összegű megközelítésben (positive sum mind-set) átengedni nemcsak nemes gesztus lehet, különösen, amikor az ő sikerük az én lehetőségeimet is javítja.

Bár már régóta egymásra utalva élünk a földön és egy globális világban, érdekes módon csak kevesek ragadták meg ennek a felfogásnak az értelmét. Pedig nincs már esély a folyamatok visszafordítására. A krízis azt is megmutatta milyen nehéz bezártságban élni. Talán a fájdalmas időszak után, új szellemben tudjuk majd rendezni dolgainkat. Lehetséges, hogy a krízisből egy jobb világ születik majd?

A Új Integritás krízis idején bejegyzés először Dr. Pallai Katalin | Vezető képzés | Etikus vezetés | Szervezetfejlesztés-én jelent meg.