„Egy afrikai országba utazott egy nagyon fontos üzleti tárgyalásra. A reptéren az útlevélvizsgálat során az ellenőrző tiszt „ajándékot” (=kenőpénzt) kért Öntől. Amikor visszautasította, megfenyegette, hogy nem fog tudni időben belépni az országba, majd különböző kollegákhoz küldözgette adatellenőrzésekre. Mostanra nyilvánvaló vá vált, hogy ez a játék úgy elhúzódhat, hogy lekésheti a fontos tárgyalást, ami miatt ide utazott, vagy az is előfordulhat, hogy be se tud lépni az országba.

Mit tenne Ön?”

A csoportban gyakorlatilag senki se vitatta, hogy ha a kereskedelmi igazgató oda akart érni a tárgyalásra, fizetnie kellett. Mégis érdekes, hogy a szavazók kétharmada saját zsebből fizette volna, és csak harmaduk nyújtaná be a cégnek, míg a véleményüket kifejtők között csak egyvalaki volt, aki saját zsebből fizetett volna. Az érve tiszta: nem teremt nehezen kezelhető helyzetet a cégnek a korrupciós költség elszámolásával és bízik benne, hogy valahogy majd kompenzálják. A többiek amellett érveltek, hogy a cégnek tisztában kell lennie a „helyi szokásokkal” így meg kell oldania az elszámolást valamilyen címen. Egyedi költség? alkotmányos költség?…

Ez az elvárás rendben is lett volna Amerikában 1977-ig, más fejlett országokban pedig mintegy 15-20 évvel ezelőttig. Addig volt az adóból levonható költség volt a külföldi köztisztviselők megvesztegetése.

Azért érdemes pár sort arról írni, hogy mi és hogyan változott meg, mert az Amerikában 1977-ben elfogadott FCPA (Foreign Corrupt Practices Act) volt talán a legerősebb trigger, ami a nemzetközi antikorrupciós mozgalmat és intézkedéseket elindította. Az FCPA volt az első olyan törvény, ami kriminalizálta a külföldi tisztviselőket megvesztegetését, annak ellenére, hogy ez versenyhátrányt jelentett sok amerikai cégnek, mert más országok, köztük az európaiak is, még majd’ 30 évig lényegében támogatták a vesztegető cégeket, azzal, hogy a vesztegetés költsége az adóból levonható volt.  A nemzetközi antikorrupció történetében a következő nagy lépés – komoly amerikai és svájci közbenjárás után – az 1997-ben elfogadott és 1999-ben érvénybe lépett OECD Anti-Bribery Convention volt, ami nemzetközivé tette az FCPA elveket, majd a 2005-ben életbe lépett UNCAC (UN Convention against Corruption), ami már a külföldi és hazai megvesztegetésre és köz- és magánszektorra is kiterjedterjedt. Az UNCAC-ot máig 180 ország ratifikálta.

Aki számára nem is volt ismert ez a jogalkotási folyamat, az is biztos ismeri a Siemens botrányt. 2008-ban a Siemens ellen azért indult eljárás, mert kiderült, hogy az új német antikorrupciós törvények ellenére folytatta a külföldi tisztviselők megvesztegetését. A Siemens több szempontból mérföldkő volt: a cég nemcsak több, mint 1 md dollár bírságot fizetett, de vezérkarát is elvesztette. Ráadásul akkorát robbant az ügy, hogy közismertté vált és komolyan formálta az közvéleményt erősítve az antikorrupciós mozgalmat és Európában valószínűleg ez volt az a pont, amikor a piac cégek jó részének compliance tevékenysége komolyra fordult.

A A kereskedelmi igazgató dilemmája és a nemzetközi antikorrupciós mozgalom bejegyzés először Dr. Pallai Katalin | Vezető képzés | Etikus vezetés | Szervezetfejlesztés-én jelent meg.

Magyarország 2013 óta fogad el nemzetközi támogatást a közszolgálat integritásának fejlesztésére. E látszólag pozitív jelenséget mindig kétségessé tette, hogy a közszolgálat integritását a magyar kormányok a közigazgatás integritására szűkítették. A támogatott vizsgálatból, oktatásból és fejlesztésből a politika kimaradt, mintha nem lenne része a köz szolgálatának.

A GRECO (Az Európa Tanács antikorrupciós monitoring testülete) 2015-ben fejezte be utolsó értékelését Magyarországról, aminek témája a parlamenti képviselőkre, bírákra és az ügyészekre vonatkozó szabályok megfeleltetése az Európa Tanács Korrupcióról szóló Büntetőjogi, illetve Polgári Jogi Egyezményeinek. 

A dolgok rendje szerint nemrég készült egy un. Compliance Jelentés, ami azt vizsgálta, hogy mennyi teljesült az ajánlásokból. Az országok mérlegelhetik, hogy nyilvánosságra hozzák a jelentés tartalmát. Bár a szokás eddig az volt, hogy igen, idén a magyar kormány úgy döntött, hogy nem enged betekintést. Csapda helyzet. A jelentés feltételezhetően kemény kritikát fogalmaz meg, ami megkérdőjelezi a korrupció elleni harc hitelességét. A nyilvánosság hozzáférésének megtagadása nem kevésbé.

Akik mégis védeni próbálják a döntést, arra hivatkoznak, hogy a jelentés nyilvánosságra hozatala rontaná a Kormány tárgyalási pozícióit a jogállamiságról szóló vitákban, illetve az uniós források visszatartása kapcsán. 

Európai szemszögből biztos elfogadhatatlan ez a rövid távú érdek argumentum. A hibák eltakarása a védhetetlen rendszer fenntartását szolgálja. Integráns magyarként ugyan annyira elfogadhatatlan. Egyrészről, mert ellentmond a demokratikus elveknek és szabályoknak, a polgár jogának, hogy információhoz jusson a politikusokra időszakosan átruházott hatalom használatáról, másrészről mert a korrupció a közösség és mindannyiunk érdekét sérti hosszútávon.

A A polgár integritása bejegyzés először Dr. Pallai Katalin | Vezető képzés | Etikus vezetés | Szervezetfejlesztés-én jelent meg.

Nápoly a világ egyik legszebb fekvésű városa. Ugyanakkor, aki ismeri, annak Nápolyról a mafia, káosz, mindent átitató korrupció is eszébe jut. Nápoly egy olyan város, ahol még a piros lámpa is csak jelzés értékű. Végül is a piros csak egy szín. A helyiek azt mondják, hogy amikor a jó isten elfáradt a teremtésben, minden szépet, ami még a zsákjában volt Nápolyi öböl és Capri környékére dobott. Majd amikor rájött, hogy nem igazságos ez a különleges szépség másokkal szemben, idetette a nápolyiakat.

Luciano de Crescenzo egy csoda könyvet írt a nápolyi lélekről. A könyv elején hárman ülnek és arról beszélgetnek, hogy melyik oldalra kellene Olaszországnak állnia, ha kitörne a harmadik világháború. Tudni kell, hogy Nápolyból nagyon sokan vándoroltak ki Amerikába. Sok nápolyinak Amerika jelentette a felemelkedést és a haladást. A három beszélgetőpartner mégis gyorsan megegyezik, hogy ha kitörne a háború és oldalt kellene választani, azonnal ki kellene lépni a NÁTÓ-ból és természetesen Oroszország mellé állni. Hiszen, nézzük a rossz szcenáriót! Ha hadifogságba esnének, így sokkal jobban járnának. Ugyanis, ha Oroszországba kerülnének hadifogolynak, nem bírnák túlélni a hideget és a többi megpróbáltatást, de ha Amerikába, akkor sokkal jobb életük lenne. Ott talán még angolul is meg tudnának tanulni, valahogy ki is evickélhetnének a hadifogolyságból és lassanként valahogy beépülhetnének a jólétbe.

Ez így nagyon mókásan hangzik. Vagy mégsem? Nem ugyanez a gondolkodásmód érvényesül, amikor beszáll valaki a korrupcióba?

Dühös és felháborodott, hogy romlik az egészségügy, oktatás, hogy sokan elhagyják Magyarországot, hogy ellopják azt, amit adóba fizet, meg azt, amit az EU ad, hogy nem bízhat abban, hogy a politika és a közigazgatás megvédi az érdekeit. Elvben utálja és megveti a korrupciót, de amikor lehetősége van, előnyhöz jutni belőle, akkor beszáll. Ő is kiveszi a részét, és azzal nyugtatja magát, hogy változtatni nem tudna úgyse. Legalább ennyi jut neki. Amerikában biztos jobb hadifogolynak lenni, mint Oroszországban. 

A Bájos elvtelenség? bejegyzés először Dr. Pallai Katalin | Vezető képzés | Etikus vezetés | Szervezetfejlesztés-én jelent meg.

Ezt az állítást egy tanulságos történettel szeretném alátámasztani. A történet az Arthur Andersen LLP-ről szól, amely valaha a Big Five könyvvizsgáló cégek egyike volt. A század elején Arthur Andersen által alapított cég 2001-re a világ egyik legnagyobb multinacionális vállalatává növekedett. A vállalatot maga Arthur Andersen vezette 1947-ben bekövetkezett haláláig.  Arról volt nevezetes, hogy egész életében elkötelezetten törekedett a könyvvizsgáló szakma magas etikai mércéjének fenntartására. Az volt az elve, hogy a könyvvizsgáló a befektetőknek tartozik felelősséggel, nem a kliens menedzsmentjének. Pályája elején arról lett nevezetes a szakmában, hogy ellenállt a kísértésnek, amikor egy kliense dilemma elé állította. Egy nagy chicago-i vasúti vállalat vezére arra kérte, hogy változtassa meg a pénzügyi beszámolója számait. Azt is érzékeltette, hogy ha nem teszi meg, számoljon egy fontos üzleti partner elvesztésével. A fontos üzlet elvesztését kockáztatva Andersen világos választ adott: „Nincs az a pénz Chicagoban, hogy megváltoztassam a beszámolómat.” És csakugyan, az üzleti partnert elvesztette. A vasúti vállalat azonban egy éven belül csődbe ment, Andersen pedig megalapozta üzleti jóhírét.

Ennek a vállalat hőskorából származó történetnek a további évtizedek során fontos szerepe volt a cég alapvető értékeinek fenntartásában és továbbadásában. Az új belépő munkatársak „beavatásának” egyik legfontosabb mozzanata volt, hogy megismertették őket ezzel a történettel, és az Andersen által vallott krédóval: „Gondolkozz egyenesen, beszélj egyenesen” („Think straight, talk straight).

Az 1990-es években a cég elkezdte bővíteni a profilját, és a könyvvizsgálat mellett egyre nagyobb szerepet kapott a tanácsadás. Ez a körülmény kimondatlanul is behozta az érdek konfliktus lehetőségét, hiszen a tanácsadó és a könyvvizsgáló viszonya ütközhet. A tanácsadó inkább a menedzsment érdekeit kell, hogy szem előtt tartsa, s ez összeütközhet az Andersen alapértékének számító elvvel, miszerint a könyvvizsgáló a befektetőknek tartozik felelősséggel. Talán ez is hozzájárult, hogy az alapértékek és az azokat évtizedeken át hordozó sztori egyre inkább elmaradt a felvételi beszélgetésekből, s így az alapérték is egyre inkább elhalványult. Nehéz ezt nem összefüggésbe hozni azzal, ahogyan a 2000-es évek elején Andersen története megismétlődött, csak éppen fordított kimenetellel. Már történelem, hogy az Arthur Andersen kliense volt az egyik legsúlyosabb üzleti csalás elkövetője, az ENRON. A bíróság szerint a cég könyvvizsgálói jelentése nem tükrözte híven a valóságot. Mint tudjuk, az Arthur Andersen üzleti jóhíre örökre odalett, kivonult a piacról. Ma már csak Big Fourról beszélhetünk.

A Andersen meséje bejegyzés először Dr. Pallai Katalin | Vezető képzés | Etikus vezetés | Szervezetfejlesztés-én jelent meg.

2013-ban  két magyar kutató, Jávor István és Jancsics Dávid – a magyar közhatalmi szervezetekben folyó korrupcióról  írt – cikke elnyerte az amerikai Menedzsment Akadémia legjobb cikknek járó díját a köz- és non-profit kategóriában. Bár a cikk 42 mélyinterjú feldolgozása alapján pontos leírást adott a magyar szervezetkben működő korrupciós mintákról, itthon nem volt komoly visszhangja. Valószínűleg csak néhány elkötelezett szakértő és diák rágta keresztül magát a nehéz, tudományos elemzésen. Értelmiségi körökben talán beszélgettek is róluk, keseregve azon, hogy milyen mértékben fejlődik rendszerszerűvé, és az egyébként becsületes köztisztviselőket is beszippantó mechanizmussá, a magyar kormányzati korrupció. Így mint sokszor, ennek a dicséretes szellemi terméknek is nagyobb hatása lett a nemzetközi tudományos életre, mint a magyar közéletre, pedig a korrupcióról szóló társadalmi párbeszéd feltétele lenne a visszaszorításának.

Alapvetően más történik most az Egyesült Államokban. Nem tudományos kutatók, hanem Robert Mueller különleges ügyész és az igazságszolgáltatás áldozott hosszú hónapokat arra, hogy feltérképezze Trump elnök korábbi kampánymenedzserének és tanácsadójának, Paul Manafortnak, az illegális tevékenységét. Az ügy bírósági szakaszba került, így a nyilvánosság számára is megismerhetővé váltak a részletek: az adóelkerülés, pénzmosás és politikai korrupció természetrajza.   Ráadásul az ügy körül kialakult politikai vita és az aktív média biztosítja azt, hogy a széles közvélemény ténylegesen megismerje a korrupt módszereket és szereplőket.

Bár a tanácsadók technikáiról, mohóságáról, meggazdagodásáról kirajzolódó kép siralmas, és ezzel akár a politikába vetett bizalmat is gyengítheti, a történetnek mégis van komoly pozitív hozadéka is. Részleteiben is nyilvánossá vált a történet, és pontos képet kapnak szakértők és magánemberek a korrupt működésről. Újságírok és közírok sora elemezte a gyakorlatokat törvények, etikai megfontolások és a közösség érdekeihez viszonyítva. Megkerülhetetlenül értehtővé vált, hogy miért és milyen kárt okoz a korrupció. Van arra esély, hogy nehezebb lesz újra ilyet csinálni, pozitív közszerepként eladni, vagy elfogadhatóvá mismásolni. Ez a nyilvános párbeszéd, társadalmi tanulás, amit az aktív média tud biztosítani, mindenképpen erősebb a belterjes értelmiségi kesergésnél.

Érdemes a történetet is megvizsgálni, mert valószínűleg ébrednek párhuzamos gondolatok a magyar valósággal?

Manafort komoly szerepet kapott Ronald Reagan kampánya alatt. Akkor két tanácsadó céget alapított néhány társával.  Az egyikkel a kampányt segítette, a másikban lobby szerződéseket kötött üzleti és külföldi partnerekkel, arra hogy segíti ügyüket Reagan megválasztása után. Ez a kettős tevékenység nemcsak átalakította a korábban tisztes lobby tevékenységet – ami a politika és gazdaság közötti kommunikáció és egyeztetés egyik formája volt – alapvetően hatalmi hatásgyakorlási technikává, de komoly bevételi forrás is volt. A változás lényege, hogy a tanácsadó célja nem az volt, hogy a politikust abban támogassa, hogy a közt szolgálja, még csak nem is a politikai hatalom megszerzésében, vagy megtartásában, hanem saját zsebére pénzt keressen azzal, hogy átnyom bármit a politikai gépezeten, amiért valaki fizet neki.  A tanácsadó a politikushoz kialakult viszonyát váltotta gyakorlatilag pénzzé. Ez persze jó az elvtelen politikusnak is, mert a jó „kettős tanácsadó” hangzatos politikai üzenetekké alakítja megbízói egyéni érdekeit, így mindig hatásos üzeneteteket szolgáltat z elvtelen politikusnak. Ebben a felállásban a demokratikus politikai folyamat célja, a közjó, az állampolgárok érdekeinek képviselete háttérbe szorul, viszont a korrupt megbízó és tanácsadó boldogan osztozik a politika befolyásolásából megszerzett profitból.

Ez a kettős ügynök modell Manafort pályájának csak első állomása volt. A továbbiakban mind elvtelensége, mind bevétele csak növekedett. A következő lépés azt a hidegháborús gyakorlatot használta ki, hogy az Egyesült Államok támogatta azokat a fejlődő országokat, aki inkább a demokrácia, mint a kommunizmus felé akartak elmozdulni. A támogatási forrásokat diktátorok, helyi hatalmasságok és gazemberek is meg akarták szerezni. Nekik szükségük volt valakire, aki Washingtonban tisztára mossa őket.  Manafort bárkinek dolgozott, aki fizetett: kegyetlen és korrupt diktátoroknak Angolában, Zairéban és a Fülöp-Szigeteken. Itt már hármas szerepet játszott: egyrészről abban segített, hogy legitimnek látszódjon a választás. Ez azért volt fontos, hogy később legitimként tudja eladni Washingtonban. Másrészről kliensét segítette nyerni a választásokon. Harmadrészt Amerikában azon dolgozott, hogy a politikust, mint elfogadható, demokrácia építő erőt mutassa be és így fejlesztési támogatásokat szerezzen neki. Ez egy sokkal jobban fizető piac volt, mint az amerikai, mivel a helyi hatalmasságokat, akik politikai hatalmat akartak szerezni, se kampányfinanszírozási törvények, se kemény bűnüldözés nem korlátozta, így a hatalommal megszerezhető vagyon hatalmas volt.

Manfort a busás hasznot nem akarta adózással terhelni, ezért a bejövő összegeket az amerikai jog és adórendszer kikerülésével különböző cégeken keresztül mozgatta. Bár a lefolytatott vizsgálatból nem derültek ki minden, annyi láthatóvá vált, hogy Manafort dúskálhatott a pénzben. Ebben a korszakban egyenként 10-20 ezer dollár közötti ruhadarabokat vásárolt, strucc mellényt, pythonbőr zakót és hasonlókat, és az ingei is ezer dollár felett voltak.

A kilencvenes években érdeklődése a poszt kommunista blokk felé fordult, ahol oligarchák egész iparágakat szereztek meg maguknak. Ekkor Manafort a politika mellett a privatizációs forrásokra is rámozdult. Évekig dolgozott orosz oligarcháknak. Első feladata az volt, hogy Viktor Yanukovychból nyugati típusúnak látszó politikust csináljon és hatalomra juttassa Ukrajnában. Már ez a tevekénység is nagy pénzeket hozott neki. 2010-ben, amikor Yanukovychot megválasztották, új harmadik elem épült a tevékenységébe: beszállhatott a gazdasági korrupcióba is befektetőket közvetítve az állami vagyon privatizációjához. 2010-14 között a bizonyított bevételét is 60 millió dollárra becsülik, aminek nagy részét 15 cégen keresztül mosta felhasználható személyes forrássá.

Amikor azonban 2014-ben Yanukovych elvesztette a hatalmát, Manafort számára is eldugultak a pénzcsapok. A helyett azonban, hogy életmódot váltott volna csalásokkal próbálta fenntartani abszurd módod költséges életét. Ugyanakkor az Ukrán hatóságok és az FBI is nyomozni kezdték a pénzmozgásokat. A pénzügyi bukás mellett további törvényszegések derültek ki. Manafort helyzete egyre kritikusabbá vált.

2016 márciusában, amikor Donald Trump felkérte Manafortot, hogy választási kampányán dolgozzon, mégis felcsillant a remény, hogy megmenekülhet. Bár Trump nem fizetett a Manafort munkájáért, de így is megérte neki dolgozni, mert visszakerült egy olyan hatalmi közegbe, amit jól tudott pénzre váltani. Azonnal – már Trump megválasztása előtt – megnyíltak a pénzcsapok. Hamis dokumentumok alapján milliós kölcsönökhöz jutott. Reménye az volt, hogy Trump megválasztása után – kapcsolati tőkéje újra busás jövedelmet biztosít majd neki.

Mégse így lett. Néhány hónap múlva, amikor az FBI nyomozásának eredményét nyilvánosságra hozták, egy működő demokráciában Manfortnak azonnal le kellett mondania. Osztoztak a megszégyenülésben és vele buktak a pozícióért pénzt vagy hitelt adó kliensek is. Omlott a dominó, és romlott a hasonló kavarás társadalmi presztízse. Ez az egészséges folyamat.

Manafort tevékenysége a demokratikus integritás nyilvánvaló antitézise. Politikai tanácsadó és üzletember, aki kizárólag csak pénzért dolgozik. Mindig éhes, mohó, a jogot és szabályokat nem tartja magára érvényesnek. Ugyanakkor éles szemmel látja meg a lehetőségeket arra, hogy a politikát személyes haszonszerzésre használja. Ha nincs a Mueller-féle vizsgálat, ez a gazember, akár az egyik legsikeresebb üzletember is lehetne Washingtonban.

Nemkérdés, hogy Manafort képességei nagyon hasznosak voltak Trumpnak is, mindaddig amíg kínossá és károssá nem vált, azzal, hogy nyilvánosságra kerültek a piszkos módszerek. A történelem fintora talán, hogy 2018. augusztus 21-én, amikor Manafortot bűnösnek mondta az esküdtszék, Trump személyes jogi tanácsadója is bűnösnek vallotta magát, adó és pénzügyi csalásokban és a kampányfinanszírozás megsértéseben.

A lényeg, hogy az amerikai igazságszolgáltatás mellett következménye lett a csalásoknak. A közösség is megismerheti, és bizonyossággal láthatja mi történt. Amerikában nem először történik meg, hogy egy regnáló elnökhöz kapcsolódó bűnök kiderülnek. Ezzel a rendszer tisztulhat és javulhat.

Nem egyetemi termekben, vagy házibulik konyháiban vitatkoznak az emberek névtelen interjú alanyok beszámolóin és tudományos koncepciókon, hanem tanúvallomásokat ismernek meg, valódi bűnösöket látnak felelősségre vonva. Az ilyen folyamat tisztázza a társadalmi tudatban azt is, hogy mi a korrupció, mi a bűn, ahelyett, hogy a szőnyeg alá söpréssel a korrupció elfogadását erősítené. Eszem ágában sincs az akadémia munkáját lebecsülni, de társadalmi hatásában ennek az amerikai folyamatnak lényegesen nagyobb hatása van.

A Amikor nyilvánossá válik a politikai korrupció természetrajza bejegyzés először Dr. Pallai Katalin | Vezető képzés | Etikus vezetés | Szervezetfejlesztés-én jelent meg.

A mém fogalmát Richard Dawkins a gének analógiájára alkotta. A mém a kulturális átörökítés hordozója. Információs „csomag”, ötlet, utánozható minta, gesztus, ami másolható. Hordozó személyeken keresztül marad fenn, szaporodik, és mutációk során átalakul. Az az egyed éli túl a környezet változását, akinek génjei a változáshoz illeszkedő irányban alakulnak.

Magyarországon egyes korrupciós gyakorlatok elképesztően sikeres mémekként működnek, mert eljutottunk arra a pontra, amikor az emberek szégyen nélkül beszélnek a környezetükben tapasztalt, vagy saját korrupciós gyakorlataikról. Nemcsak könnyen átvehetővé és tovább fejleszthetővé válnak a minták, de a beszélgetések még abban segítenek, hogy a korrupciót fontolgató a lelkiismeretét megnyugtassa. Hiszen más is ezt csinálja, és nem is szégyelli. Ha nem szállok be „loser” vagyok, hiszen ők akkor is csinálják.

A korrupciós gén/mém azért veszélyes, mert hordozója élősködő. Gazdaszervezetre van szüksége, ahonnan erőforrásokat vonhat el. Amikor az élősködők szaporodnak rombolják gazdagszervezetet legyengítik, akár meg is ölhetik.

Persze egy országot nem lehet megölni, de rombolni nagyon lehet. Az első lépésben elvonni forrásokat onnan, ahol nagy szükség lenne rá. Később az élősködő kiszolgálására alakítani a működést, és ezzel oly mértékben lerombolni, hogy lassan az országok között az életminőségért folyó versenyben a sor elejéről egyre hátrébb kerülünk. Ha rápillantunk a korrupt diktatúrákra a sor végén, nyilvánvaló, hogy korrupt rendszer az élősködők egyre kisebb körének tud mesés gazdagságot biztosítani, és az egyre szűkülő klientúra, egyre keményebb eszközökkel tudja hatalmát fenntartani.

A A korrupciós gyakorlatok sajnos mémek bejegyzés először Dr. Pallai Katalin | Vezető képzés | Etikus vezetés | Szervezetfejlesztés-én jelent meg.