Hát igen, ez a hír nem tesz jót a személyes renoméjának. De mit jelent ez a tudományos hitelességére, a könyveire, a gondolataira? Hiszen nem Picassoról van szó aki képeket festett és közben gyakran csúnyán bánt nőkkel, hanem egy etika professzorról, akitől arról tanultuk, hogy hogy ítélhetjük meg mi a helyes és mi a helytelen. 

Pontosítsuk egy kicsit!

Ez a professzor főleg azzal foglalkozott miért csúszunk el morális kérdésekben időnként, és következményei vannak ennek.

Hát magát nem vizsgálta?

Szerintem, mielőtt kidobjnánk a könyveit, érdemes végig gondolni, mit is ad nekünk egy etika professzor. Jó esetben etikai kérdésekről gondolkodni tanít, és fejleszti képességünket a helyzetek morális tartalmát felismerni, és azonosítani azonosítani a etikai kérdéseket. Módszereket is adhat, amik segíthetnek dönteni etikai dilemmákban és morálisan nehéz helyzetekben. Az, ha személyes viselkedése és tartása még példát is mutat az etikus létre, már csak hab a tortán.  

Az ő története most pont azt mutatja amit tanított: Esendők vagyunk és néha elcsúszunk, etikai hibákat követünk el. Egy becsületes ember – még ha etika professzor is – néha elcsúszik. Vegül is, ő pont ezt tanítja.

A Amikor az etika professzor is megbotlik: tragédia vagy tanulság? bejegyzés először Dr. Pallai Katalin | Vezető képzés | Etikus vezetés | Szervezetfejlesztés-én jelent meg.

Két óvodás gyermek szülei panaszt tettek az óvodaigazgatónak, hogy gyermekeiket szexuálisan molesztálta az egyik alkalmazott. Mivel a gyanú megalapozottnak látszott az óvoda igazgató elbocsátotta és feljelentette az alkalmazottat, de nem tájékoztatta a többi szülőt az esetről.Amennyiben ön lenne az óvoda igazgató tájékoztatná a többi szülőt az esetről?

A Facebookon a játékban résztvevők a következő módon szavaztak:

A szavazást és kommenteket így összegeztük:

Ritkán volt ilyen dilemmánk, ahol szinte teljes az egyetértés: tájékoztatni kell a szülőket. Az eltérés csak abban volt a vélemények között, hogy a bizonyított a zaklatásról, vagy már a gyanúról is és a bizonytás előtt a gyanúsított nevét is kiadnák-e. Ez minden zaklatási dilemma lényege, ahogy Kalló Miklós írja is: az ártatlanság vélelme és a további áldozatok – jelen esetben az óvodások – védelme / a szülők joga tudni mi történhetett.

Bár vita nem volt, de feltételezhető, hogy a hozzászólók fontosnak tartották a témát, mert a konkrét kérdésen túlmutató gondolatokat osztottak meg a zaklatásról, amit mindenképpen érdemes elolvasni.

Érdekes ugyanakkor, hogy arra a körülményre nem reagáltak a hozzászólók, ami ezt a dilemmát alapvetően megnehezíti: óvodás gyerekekről van szó. Ez egyrészről azért fontos, mert egyáltalán nem biztos, hogy ha történik zaklatás, ezek a kis gyerekek képesek értelmezni és történetként szüléiknek elmesélni. Pedig, ha megtörtént a molesztálás az olyan traumát okozhat a gyermek fejlődésében, ami azonnal kezelendő. Ezért ilyen esetben érdemes lenne kideríteni van-e több értintett.

Ugyanakkor, a molesztálás híre elindíthat olyan félelmeket, amik akár meg nem történt dolgokat is „igazolhatnak” azzal, hogy a szülők akaratlanul formálják a gyermekeikkel folytatott beszélgetéseket. Erre nagyszerű példa a Kalló Miklós által javasolt TED talk, ahol Elizabeth Loftus azokról a kutatásairól beszél, amikkel bizonyította, hogy emberekben rövid késztetéssel olyan „emlékek” alakíthatóak ki, amelyek soha nem történtek meg. Ebben az esetben az ilyen „belebeszélés” kockázata jelentős. Ha pedig ez megtörténik, nem a zaklató, hanem a jóakaratú szülő okozhatja a sérülést.

Másik nehéz kérdés a bizonyítás. Ehhez örült komoly szakértelemre van szükség, hogy a bizonyításba bevont gyermekek újra-traumatizálása elkerülhető legyen, vagy a csak feltételezett áldozatokat ne traumatizálja a felderítési eljárás. A szülők számára ezek a kérdések is súlyos dilemmákat vetnek fel.

Az esetben, ami alapján a dilemmát írtam, 13 hónappal a feltételezett zaklatás és a feltételezett zaklató elbocsájtása után még folyt a bizonyítás, amikor a többi szülő tudomást szerzett az ügyről, és a hír nyilvános botránnyá, majd politikai pártok közötti közelharccá eszkalálódott.

A Óvodai zaklatás bejegyzés először Dr. Pallai Katalin | Vezető képzés | Etikus vezetés | Szervezetfejlesztés-én jelent meg.

Kérdés, hogy etikus-e a szülők részéről, akik nem akartak több gyermeket, hogy megszületett beteg gyermekük megmentése érdekében ezt a folyamatot vállalják?

A Facebook Play Integrity csoportban a szavazás eredménye a következő volt:

Bár a dilemma leírásában együtt szerepelt, teljesen igaza van Ringwald Gábornak, hogy nem mindegy, hogy a köldökzsinórvérből vagy csontvelőből nyert őssejt-, vagy szervdonor lesz-e a második gyermek. Az őssejt adomány esetén, a gyermek ugyanis nem károsodik. Persze ebben az esetben is dönthet úgy a szülő, hogy nem vállal egy második gyermeket, hogy megpróbálja megmenteni első gyermeke életét, vagy, hogy az embrió genetikai szűrését, vagy a mesterséges megtermékenyítést elutasítja. Érdekes, hogy a mi szavazóink nagyobb része nem a születés előtti orvosi beavatkozást utasították el vallási, vagy orvosetikai érvek miatt, hanem tisztán elvi álláspontot választottak: „gyermeket nem etikus eszköznek tekinteni”. A szavazók valamivel kisebb része etikusnak tartotta a második gyermek vállalását, mert esélyt ad az első életének megmentésére. Van-e ennél nyomósabb érv bármire egy szülőnek? És jelenti-e ez azt, hogy eszköznek fogják tekinteni a születendő gyermeket? Ad abszurdum, lemondanánk róla, az őssejt megszerzése után? Vagy egész életében „csak” az eszközt fogják látni benne? Vagy az első gyermekük megmentéséért egy másodikat is vállaló szülőkről inkább az feltételezhető, hogy mindent megtesznek, amit tudnak a gyermekeikért? És ahogy Káldos János írja pozitív identitást próbálnak építeni az első döntésből.

E dilemmának hatalmas irodalma van. Az ellenzők egyik érve a mi vitánkban is felmerült: a gyereket eszköznek használják. Úgy gondolom, ez nem az adott vészhelyzeten múlik, szülők hagyományosan hajlamosak eszköznek használni a gyereküket. Ez morális mentalitás kérdése, azt meg ne jogszabály döntse el.Az ellenzők másik általános érve, ami nálunk nem merült fel, hogy „dizájner bébik” gyakorlatához vezethet ez az eljárás. A veszély fennáll, de nem az ilyen esetek miatt, hanem mert sokan hajlamosak a „dizájnerségre” – gondoljunk csak arra az általános gyakorlatra, hogy a lány csecsemőktől megszabadulnak.

A harmadik ellenérv véleményünk szerint még ennél is megalapozatlanabb: az ilyen gyerek fizikailag és/vagy lelkileg sérül. Előállhat ilyen eset, de ehhez sem kell az itt taglalt eljárás. Gyerekek hátrányos megkülönböztetésének óriási kulturális hagyományai vannak.

Azt hiszem, hogy a „zsigeri” elutasítás jó példa Jonathan Haidt morálpszichológus gondolatmenetére, miszerint vannak konvencionális tabuk, amik ösztönösen ítéletre késztetnek bennünket, de nem tudjuk racionálisan megindokolni. Erre volt példa egy korábbi dilemmánk az incesztussal kapcsolatban.

A Életmentő testvérek bejegyzés először Dr. Pallai Katalin | Vezető képzés | Etikus vezetés | Szervezetfejlesztés-én jelent meg.

Ám egy sebész csoport bebizonyította, hogy a hatás placebo. Ha csak látszólag végezték el a műtétet, azaz, megnyitották a mellkast, de az artériákat nem kötötték össze, hanem változatlanul zárták be a sebet, a betegeknél akkor is ugyanolyan mértékben és ugyanolyan tartósan hatott a műtét, azaz, hosszú évekre megszabadultak az anginás panaszoktól. A műtét viszonylag kis beavatkozást jelent, csekély heggel, gyors gyógyulással.

Egy adott kórház számára az ilyen műtétek komoly bevételt jelentenek, ezért érdemes továbbra is elvégezni, noha már tudják, hogy csak placebo hatása van.

Ön a kórház igazgatója. Az eredmények fényében hogyan dönt?

A Facebookon a Play Integrity csoportban a szavazás eredménye a következő volt:

Nagyjából azonos arányban szavaztak az érdeklődők három változatra, amelyek ugyanakkor eléggé eltértek egymástól.

Az első a pragmatikus megoldás: „Nem tájékoztatja az érdeklődőket és csupán az álműtétet végzi el.” Ez etikai szempontból nyilván kétséges, hiszen becsapáson alapul, ugyanakkor azzal érvelhet, hogy a placebo csak akkor működik, ha hisznek benne, és az álműtét kisebb beavatkozást jelent mint az azonos eredményre vezető tényleges.

A második változat etikailag korrekt, tájékoztatja a beteget arról, hogy a hatás csupán placebo, és megpróbál ehhez képest terápiát ajánlani. Itt az a praktikus kérdés merül föl, hogy vajon a felajánlott terápiák megközelítik-e hatásosságban a placebot.

A harmadik hasonló nagyságrendű megoldás teljesen etikus, önámítás mentes és transzparens. Kérdés, hogy mi lesz a betegek anginás fájdalmaival.

Kalló Miklós Wikipédia idézete adja a legfrappánsabb nem megoldást: „nem etikus placebot használni a gyógyításnál – de ugyanúgy nem etikus nem használni olyasmit, ami gyógyít”Felmerült, hogy a placebo nem ugyanolyan hatásos, mint a tényleges gyógyszer. Tudtommal ez a az álműtét esetén nem érvényesül (pl. sportolók áltérdműtéteinél sem). Depresszió esetében kimutatták a placebo hatást, ami kisebb, mint a tényleges, és csak akkor működik, ha enyhe a depresszió.

A Placebo műtét bejegyzés először Dr. Pallai Katalin | Vezető képzés | Etikus vezetés | Szervezetfejlesztés-én jelent meg.

Este találkozol a legjobb barátnőddel, akit régen láttál. Boldogan meséli, hogy megtalálta élete párját, szerelmes bele, és feleségül fog menni hozzá. A beszélgetés során kiderül, hogy az illető férfi az a kliensed, aki az intimitás miatti szorongását promiszkuitással gyógyítja.

Mit teszel?

A Facebook szavazás eredménye:

A szavazás és a Facebookon a Play Integrity csoportban olvasható hozzászólások összegzése:

A pszichológusnő komoly döntés előtt áll, mert személyes viszonya a barátnőjéhez azt diktálná, hogy elárulja szorongó paciense kényszeres promiszkuitását. Ugyanakkor hivatása titoktartásra kötelezi. A válaszok nagy része erre a dilemmára reagált. A legtöbben tartanák magukat a titoktartáshoz. A szavazók közül mindössze ketten és egy választ író árulná el a barátnőjének a férfi betegségét.  A többiek közül 11-en leadnák, és 7-en folytatnák a terápiát. Milyen szép kép ez arról, hogyan oszlik meg a – feltételezhetően nem terapeuta válaszolók – reakciója az erkölcsetika alapú lojalitás, és a kötelesség etika alapján feltételezett kötelesség és szabály között.  

Az utolsóként író gyakorló terapeuta nem tekinti dilemmának a helyzetet: a szakmai etika szabályai szerint abba kell hagynia a terápiát. Alapvetően következmény-etika diktálja ezt az etikai elvet: félő, hogy nem tudná professzionális távolsággal és semlegességgel segíteni paciensét. Ennyit segít, ha egy szakmát kidolgozott és ismert etikai és viselkedési kódex támogat. Védi a szakembert és a klienst is.

De ennél talán még érdekesebb, hogy a – feltételezhetően nem terapeuta válaszolók közül – legtöbben nemcsak a kliens leadására, de arra is szavaztak, hogy szembesíteni akarják, a pacienst, hogy mit okoz a betegsége, vagy el akarják mondani, hogy hagyjon fel a promiszkuitással. Ez azonban messze vezet, mind szakmai, mind etikai szempontból: mit tekintünk betegségnek – s ezzel feloldozzuk az illetőt a felelősség alól –, és mit tekintünk erkölcsi vétségnek, ami felelősségre vonással jár. Ezt a dilemmát nem fogjuk itt megoldani – sajnos.

A Szolidaritás vagy titoktartás bejegyzés először Dr. Pallai Katalin | Vezető képzés | Etikus vezetés | Szervezetfejlesztés-én jelent meg.

Ön a sebész helyében hogyan dönt?

A Facebook szavazás eredménye:

A szavazás és a Facebookon a Play Integrity csoportban olvasható hozzászólások összegzése:

Ha a minden áron megmentés és a beteg elvesztése közötti választást nézzük, akkor nagyjából fele-fele arányban megoszlanak a szavazatok: 46 vérátömlesztés/47elvesztés

A szellemes „ha nem tetszik neki, utána öngyilkos lehet” megoldást a vérátömlesztéshez soroltam, noha szerintem nyilvánvalóan sántít, hiszen amennyire tudom a beteg vallása az öngyilkosságot is tiltja.

Patócs László orvos és jól kivágta magát egy olyan technikai megoldással, amit nem ismerek, de elhiszem, hogy működhet.

Az igazi dilemma két rendszer ütközéséből adódik: az orvosi etika, azaz a Hippokráteszi eskü egyfelől és a liberális etika, azaz az egyén joga ahhoz, hogy saját magáról rendelkezzen másfelől.

Sokan joggal mutattak rá, hogy a hit mellékes a döntésnél, a nyilatkozat a döntő. A kommentekben elhangzó érvelés végül elég egyértelműen a liberális etika mellett tette le a voksot: a beteg nyilatkozata mindenek fölött.

A A sebész dilemmája bejegyzés először Dr. Pallai Katalin | Vezető képzés | Etikus vezetés | Szervezetfejlesztés-én jelent meg.