Amikor integritás kialakításáról, fejlesztéséről és fenntartásáról beszélünk, valójában permanens szervezetfejlesztésre kell gondolnunk. Fontos, hogy tisztában legyünk saját emberi, jórészt a kultúránk által meghatározott gondolkodásmódunkkal ahhoz, hogy mindez sikeres legyen. Az európai gondolkodásnak van egy Descartes-hoz köthető domináns jellegzetessége, és egy Spinozához köthető jóval kevésbé domináns jellegzetessége. A karteziánus felfogás szerint, ha mondanak nekünk valamilyen állítást valamiről, akkor először megértjük, azaz, kialakítunk egy belső, gondolati reprezentációt róla, ha rákérdeznek, vissza tudjuk mondani, de nem alakítunk ki ítéletet még arról, hogy igaznak tartjuk-e vagy sem, elhisszük-e vagy sem. Egy következő lépésben vesszük alaposabban szemügyre és eldöntjük, szerintünk igaz-e vagy sem, elhisszük-e vagy sem. Tehát egy információnak birtokába juthatunk úgy, hogy az számunkra semleges marad, nincs ránk befolyással, amíg ítéletet nem alkotunk róla. Ezzel szemben Spinoza felfogása tagadja, hogy lehetséges volna egy ilyen semleges „információfeldolgozás.” Ő úgy vélte, hogy ha mondanak nekünk egy állítást, akkor, ha akarjuk, ha nem, első lépésként elhisszük, azaz úgy módosítjuk a dologról alkotott képünket, mintha az állítás igaz volna. E fölött nincs hatalmunk, automatikusan lezajlik.  Azonban hatalmunkban áll utólag végig gondolni, elemezni az állítást, tudásunkkal egybevetve eldönteni, hogy szerintünk igaz vagy hamis, elhiggyük vagy se, s ha úgy találjuk, hogy hamis, visszamenőleg revideáljuk az első reakciónkat. A kognitív pszichológia mai eredményei szerint Spinoza felfogása áll közelebb ahhoz, ahogyan ténylegesen működik az emberi elme.

Rendben, de hogy jönnek ide a szervezetek és a szervezetfejlesztés? A hagyományos szervezetfejlesztési felfogás karteziánus. Lineáris folyamatként képzeljük el. Előáll egy helyzet, amikor úgy érezzük, hogy szükség van egy szervezeti működés megvizsgálására, hogy megállapítsuk a feltételezett vagy tapasztalt problémát, kiderítsük annak okát. Ez az első lépés, mielőtt cselekednénk. Ezt követi, hogy kidolgozunk egy cselekvési tervet arra, hogy a szervezet működését az adott tekintetben megváltoztassuk. Ezt követi lépések sora, ami majd eléri a kívánt változást. E mögött az a kimondatlan feltevés húzódik meg, hogy abban a szakaszban, amikor vizsgálódunk, kérdéseket teszünk föl a szervezetnek a működésével kapcsolatban, még nem történik semmi. A szervezet passzívan szolgáltatja számunkra a kívánt információt, amire a változtatási tervünket felépíthetjük. Ez összhangban van a karteziánus világnézetünkkel. Ha azonban Spinozának hiszünk, akkor a szervezet nem egy passzív dolog, amit kívülről megvizsgálhatunk. A valóságban, ha egy szervezetnek, amit eleven organizmusként kell felfognunk, kérdéseket teszünk föl, akkor ezzel óhatatlanul változásokat idézünk elő benne. Ha maradunk a hagyományos, európai karteziánus felfogásunknál, akkor ezt nem vesszük tudomásul és a vizsgálódással előidézett változások kívül maradnak ellenőrzésünkön, adott esetben kiszámíthatatlan következményekkel.

Mi lehet a megoldás? Ha el akarunk indulni azon az úton, hogy a szervezetet az integritás irányában és szellemében fejlesszük, nem kerülhetjük ki, hogy vizsgálódjunk. Megbízható információ híján vaktában tapogatózunk, hazardírozunk. Ha vizsgálódni kezdünk, akkor óhatatlanul beavatkozunk a szervezet működésébe, változásokat idézünk elő. Ezt a gordiuszi csomót átvághatjuk azzal, hogy nem külső szemlélőként, tanácsadóként jelenünk meg a szervezetben és mint egy tárgyat kezdjük el vizsgálni, hanem a szervezet tagjaival az első pillanattól együttműködve mélyedünk el az adott helyzet megismerésében, feltárásában. Ezzel elérhetjük, ha jól csináljuk, hogy már maga a kutatás a kívánt irányú változás része lesz. Lehet, hogy így soha nem fogjuk megtudni, milyen volt a szervezet, amikor „nem láttuk”, de ebbe bele kell törődnünk. Cserébe jó esélyünk van arra, hogy valódi, érdemi változást érhetünk el.

A Descart tévedése bejegyzés először Dr. Pallai Katalin | Vezető képzés | Etikus vezetés | Szervezetfejlesztés-én jelent meg.

Néhány évvel ezelőtt tisztes oktatókkal és értelmiségiekkel ültem egy teremben. Egy nemzetközi forrásból támogatott mega-projekt kezdődött, amiben közszolgálati integritást kellett oktatnunk egy országban, ahol a korrupció erősödött és a vezető politikusok mély elkötelezettsége a korrupció megfékezésére nem volt nyilvánvaló. Sokan úgy érezték, hogy a program donor nyomásra indult a közigazgatás ellenállóképességének erősítésére, de a politikai vezetés álcaként kezelte. Velünk szemben – mint általában nemzetközi fejlesztési projektekben – becsületes helyi köztisztviselők ültek, akik tényleg a nemes célok mentén megfogalmazott projektet akarták megvalósítani. Az ő elkötelezettségük nem volt kérdéses. Ennek ellenére a programba meghívott kollegák komoly kétségeket vetettek fel azzal kapcsolatban, hogy integritásuk feladása nélkül dolgozhatnak-e a programban.

Akkor már 20 éves tanácsadásban es nemzetközi fejlesztésben eltöltött tapasztalatom alapján, úgy érveltem, hogy mindaddig vállalható a feladat, amíg az, amit mi fejlesztünk – a megfogalmazott céloknak megfelelően -és oktatunk ténylegesen a demokratikus integritás irányába befolyásolja a helyi közigazgatást. Amíg vállalni tudjuk, hogy igazat mondunk, és az, amit oktatunk a közcélok megvalósítása fele mozdítja el a rendszert és az épülő korrupciós hálózatok és extraktív rendszerek ellenében hat. Tisztességgel oktathatjuk azt, hogy hogyan kell a közszolgálati értékeket képviselni, annak ellenére, hogy – tőlünk függetlenül – a rendszerben sok olyan erő is működik, ami ellenkező irányba tolja a működést. Sőt, azt is gondoltam, hogy ezt meg is kell tennünk, nemcsak a tanácsadói és oktatói díjakért, azért is, mert mi akkor ezt tudtuk megtenni azért az országért.

A program elindult. Es meggyőződésem, hogy – mindaddig, amíg belülről, egyik szakmai vezetőjeként követni tudtam – olyan eredményeket alkotott, amik – ha nem is tudták megváltoztatni a trendeket – az integritás irányába hatottak a közegre.

A másik véglet a vállalhatatlan, amikor a profi tanácsadói munka a tanácsadó által elfogadhatatlan célok megvalósítását közvetlenül szolgálja. A napokban került a világsajtóba McKinsey tanácsadó-óriás egyik szaúd-arábiai projektje. Amennyiben a hír igaznak bizonyul, akkor ez a másik véglet. Szaúd-Arábia az egyik legszigorúbb iszlám állam. Amikor 2017-ben Mohamed bin Salman átvette a hatalmat, drasztikus változást ígért a szélsőségesen zárt iszlám államban. Ténylegesen bátor reformokat hajtott végre, amiket örömmel nyugtázott a nyugati világ. Gyorsan kiderült azonban, hogy a vezetési módszer alig változott. Egyre több hír látott napvilágot arról, hogy Salman rendszere minden kritikát kegyetlenül megtorolt, majd október 2-án, az isztambuli követségen, egy Amerikában elő szaúdi újságírót, Jamal Khashoggit feltételezhetően kivégeztetett.

Ebben a kontextusban került nyilvánosságra az a hír is, hogy egy híres nemzetközi tanácsadó cég, készített Salman herceg számára egy olyan elemzést, amely három személy azonosítására volt alkalmas, akik véleményformálók lehettek a Twitteren egyes szaúdi gazdaságpolitikai intézkedésekkel kapcsolatos kritikus álláspontok kialakulásában, és ezzel a közvélemény formálásában. A jelentés után az egyiket, egy szaúdi-arábiában elő újságírót letartóztattak, a másik Kanadában elő szerző Szaud-Arábiában élő testvéreit bebörtönözték, és a harmadik azonosított, de anonim Twitter forrás megszűnt.

Bár a tanácsadó, nem okvetlenül a saját célját valósítja meg munkájában, de nyilván nagyon komoly kérdés, hogy kinek, mikor és miért dolgozik. Persze a mérlegelés a sarkos helyzetekben, a végpontokon könnyű, de e végpontok között sok összetett, nehéz dilemma helyzet van. Pont ezért lenne fontos a tanácsadóknak nemcsak technikai tudást szerezni, hanem hivatás etikai kérdések mérlegelésére is felkészülni.

A Profi munkát az ördögnek is lehet végezni? A tanácsadó integritása bejegyzés először Dr. Pallai Katalin | Vezető képzés | Etikus vezetés | Szervezetfejlesztés-én jelent meg.

2013-ban  két magyar kutató, Jávor István és Jancsics Dávid – a magyar közhatalmi szervezetekben folyó korrupcióról  írt – cikke elnyerte az amerikai Menedzsment Akadémia legjobb cikknek járó díját a köz- és non-profit kategóriában. Bár a cikk 42 mélyinterjú feldolgozása alapján pontos leírást adott a magyar szervezetkben működő korrupciós mintákról, itthon nem volt komoly visszhangja. Valószínűleg csak néhány elkötelezett szakértő és diák rágta keresztül magát a nehéz, tudományos elemzésen. Értelmiségi körökben talán beszélgettek is róluk, keseregve azon, hogy milyen mértékben fejlődik rendszerszerűvé, és az egyébként becsületes köztisztviselőket is beszippantó mechanizmussá, a magyar kormányzati korrupció. Így mint sokszor, ennek a dicséretes szellemi terméknek is nagyobb hatása lett a nemzetközi tudományos életre, mint a magyar közéletre, pedig a korrupcióról szóló társadalmi párbeszéd feltétele lenne a visszaszorításának.

Alapvetően más történik most az Egyesült Államokban. Nem tudományos kutatók, hanem Robert Mueller különleges ügyész és az igazságszolgáltatás áldozott hosszú hónapokat arra, hogy feltérképezze Trump elnök korábbi kampánymenedzserének és tanácsadójának, Paul Manafortnak, az illegális tevékenységét. Az ügy bírósági szakaszba került, így a nyilvánosság számára is megismerhetővé váltak a részletek: az adóelkerülés, pénzmosás és politikai korrupció természetrajza.   Ráadásul az ügy körül kialakult politikai vita és az aktív média biztosítja azt, hogy a széles közvélemény ténylegesen megismerje a korrupt módszereket és szereplőket.

Bár a tanácsadók technikáiról, mohóságáról, meggazdagodásáról kirajzolódó kép siralmas, és ezzel akár a politikába vetett bizalmat is gyengítheti, a történetnek mégis van komoly pozitív hozadéka is. Részleteiben is nyilvánossá vált a történet, és pontos képet kapnak szakértők és magánemberek a korrupt működésről. Újságírok és közírok sora elemezte a gyakorlatokat törvények, etikai megfontolások és a közösség érdekeihez viszonyítva. Megkerülhetetlenül értehtővé vált, hogy miért és milyen kárt okoz a korrupció. Van arra esély, hogy nehezebb lesz újra ilyet csinálni, pozitív közszerepként eladni, vagy elfogadhatóvá mismásolni. Ez a nyilvános párbeszéd, társadalmi tanulás, amit az aktív média tud biztosítani, mindenképpen erősebb a belterjes értelmiségi kesergésnél.

Érdemes a történetet is megvizsgálni, mert valószínűleg ébrednek párhuzamos gondolatok a magyar valósággal?

Manafort komoly szerepet kapott Ronald Reagan kampánya alatt. Akkor két tanácsadó céget alapított néhány társával.  Az egyikkel a kampányt segítette, a másikban lobby szerződéseket kötött üzleti és külföldi partnerekkel, arra hogy segíti ügyüket Reagan megválasztása után. Ez a kettős tevékenység nemcsak átalakította a korábban tisztes lobby tevékenységet – ami a politika és gazdaság közötti kommunikáció és egyeztetés egyik formája volt – alapvetően hatalmi hatásgyakorlási technikává, de komoly bevételi forrás is volt. A változás lényege, hogy a tanácsadó célja nem az volt, hogy a politikust abban támogassa, hogy a közt szolgálja, még csak nem is a politikai hatalom megszerzésében, vagy megtartásában, hanem saját zsebére pénzt keressen azzal, hogy átnyom bármit a politikai gépezeten, amiért valaki fizet neki.  A tanácsadó a politikushoz kialakult viszonyát váltotta gyakorlatilag pénzzé. Ez persze jó az elvtelen politikusnak is, mert a jó „kettős tanácsadó” hangzatos politikai üzenetekké alakítja megbízói egyéni érdekeit, így mindig hatásos üzeneteteket szolgáltat z elvtelen politikusnak. Ebben a felállásban a demokratikus politikai folyamat célja, a közjó, az állampolgárok érdekeinek képviselete háttérbe szorul, viszont a korrupt megbízó és tanácsadó boldogan osztozik a politika befolyásolásából megszerzett profitból.

Ez a kettős ügynök modell Manafort pályájának csak első állomása volt. A továbbiakban mind elvtelensége, mind bevétele csak növekedett. A következő lépés azt a hidegháborús gyakorlatot használta ki, hogy az Egyesült Államok támogatta azokat a fejlődő országokat, aki inkább a demokrácia, mint a kommunizmus felé akartak elmozdulni. A támogatási forrásokat diktátorok, helyi hatalmasságok és gazemberek is meg akarták szerezni. Nekik szükségük volt valakire, aki Washingtonban tisztára mossa őket.  Manafort bárkinek dolgozott, aki fizetett: kegyetlen és korrupt diktátoroknak Angolában, Zairéban és a Fülöp-Szigeteken. Itt már hármas szerepet játszott: egyrészről abban segített, hogy legitimnek látszódjon a választás. Ez azért volt fontos, hogy később legitimként tudja eladni Washingtonban. Másrészről kliensét segítette nyerni a választásokon. Harmadrészt Amerikában azon dolgozott, hogy a politikust, mint elfogadható, demokrácia építő erőt mutassa be és így fejlesztési támogatásokat szerezzen neki. Ez egy sokkal jobban fizető piac volt, mint az amerikai, mivel a helyi hatalmasságokat, akik politikai hatalmat akartak szerezni, se kampányfinanszírozási törvények, se kemény bűnüldözés nem korlátozta, így a hatalommal megszerezhető vagyon hatalmas volt.

Manfort a busás hasznot nem akarta adózással terhelni, ezért a bejövő összegeket az amerikai jog és adórendszer kikerülésével különböző cégeken keresztül mozgatta. Bár a lefolytatott vizsgálatból nem derültek ki minden, annyi láthatóvá vált, hogy Manafort dúskálhatott a pénzben. Ebben a korszakban egyenként 10-20 ezer dollár közötti ruhadarabokat vásárolt, strucc mellényt, pythonbőr zakót és hasonlókat, és az ingei is ezer dollár felett voltak.

A kilencvenes években érdeklődése a poszt kommunista blokk felé fordult, ahol oligarchák egész iparágakat szereztek meg maguknak. Ekkor Manafort a politika mellett a privatizációs forrásokra is rámozdult. Évekig dolgozott orosz oligarcháknak. Első feladata az volt, hogy Viktor Yanukovychból nyugati típusúnak látszó politikust csináljon és hatalomra juttassa Ukrajnában. Már ez a tevekénység is nagy pénzeket hozott neki. 2010-ben, amikor Yanukovychot megválasztották, új harmadik elem épült a tevékenységébe: beszállhatott a gazdasági korrupcióba is befektetőket közvetítve az állami vagyon privatizációjához. 2010-14 között a bizonyított bevételét is 60 millió dollárra becsülik, aminek nagy részét 15 cégen keresztül mosta felhasználható személyes forrássá.

Amikor azonban 2014-ben Yanukovych elvesztette a hatalmát, Manafort számára is eldugultak a pénzcsapok. A helyett azonban, hogy életmódot váltott volna csalásokkal próbálta fenntartani abszurd módod költséges életét. Ugyanakkor az Ukrán hatóságok és az FBI is nyomozni kezdték a pénzmozgásokat. A pénzügyi bukás mellett további törvényszegések derültek ki. Manafort helyzete egyre kritikusabbá vált.

2016 márciusában, amikor Donald Trump felkérte Manafortot, hogy választási kampányán dolgozzon, mégis felcsillant a remény, hogy megmenekülhet. Bár Trump nem fizetett a Manafort munkájáért, de így is megérte neki dolgozni, mert visszakerült egy olyan hatalmi közegbe, amit jól tudott pénzre váltani. Azonnal – már Trump megválasztása előtt – megnyíltak a pénzcsapok. Hamis dokumentumok alapján milliós kölcsönökhöz jutott. Reménye az volt, hogy Trump megválasztása után – kapcsolati tőkéje újra busás jövedelmet biztosít majd neki.

Mégse így lett. Néhány hónap múlva, amikor az FBI nyomozásának eredményét nyilvánosságra hozták, egy működő demokráciában Manfortnak azonnal le kellett mondania. Osztoztak a megszégyenülésben és vele buktak a pozícióért pénzt vagy hitelt adó kliensek is. Omlott a dominó, és romlott a hasonló kavarás társadalmi presztízse. Ez az egészséges folyamat.

Manafort tevékenysége a demokratikus integritás nyilvánvaló antitézise. Politikai tanácsadó és üzletember, aki kizárólag csak pénzért dolgozik. Mindig éhes, mohó, a jogot és szabályokat nem tartja magára érvényesnek. Ugyanakkor éles szemmel látja meg a lehetőségeket arra, hogy a politikát személyes haszonszerzésre használja. Ha nincs a Mueller-féle vizsgálat, ez a gazember, akár az egyik legsikeresebb üzletember is lehetne Washingtonban.

Nemkérdés, hogy Manafort képességei nagyon hasznosak voltak Trumpnak is, mindaddig amíg kínossá és károssá nem vált, azzal, hogy nyilvánosságra kerültek a piszkos módszerek. A történelem fintora talán, hogy 2018. augusztus 21-én, amikor Manafortot bűnösnek mondta az esküdtszék, Trump személyes jogi tanácsadója is bűnösnek vallotta magát, adó és pénzügyi csalásokban és a kampányfinanszírozás megsértéseben.

A lényeg, hogy az amerikai igazságszolgáltatás mellett következménye lett a csalásoknak. A közösség is megismerheti, és bizonyossággal láthatja mi történt. Amerikában nem először történik meg, hogy egy regnáló elnökhöz kapcsolódó bűnök kiderülnek. Ezzel a rendszer tisztulhat és javulhat.

Nem egyetemi termekben, vagy házibulik konyháiban vitatkoznak az emberek névtelen interjú alanyok beszámolóin és tudományos koncepciókon, hanem tanúvallomásokat ismernek meg, valódi bűnösöket látnak felelősségre vonva. Az ilyen folyamat tisztázza a társadalmi tudatban azt is, hogy mi a korrupció, mi a bűn, ahelyett, hogy a szőnyeg alá söpréssel a korrupció elfogadását erősítené. Eszem ágában sincs az akadémia munkáját lebecsülni, de társadalmi hatásában ennek az amerikai folyamatnak lényegesen nagyobb hatása van.

A Amikor nyilvánossá válik a politikai korrupció természetrajza bejegyzés először Dr. Pallai Katalin | Vezető képzés | Etikus vezetés | Szervezetfejlesztés-én jelent meg.