Képzelje el, hogy miniszterelnök. Országában már mindenki számára azonnal elérhető többféle covid oltás, mégis 60-70% között jelentősen lelassult a beoltott lakosság aránya. Az elmúlt hetekben drasztikusan nőni kezdtek a fertőzések, túlnyomó többségben az oltást elutasítók között. Újra fenyeget az egészségügy túlterhelése. Már le kellett állítani a halasztható műtéteket. Az intenzív ágyak 95%-át oltatlanok foglalják el.

Két alternatíva között kell döntenie.

• 1. Amikor szükséges lesz korlátozások bevezetése, azonos lépésekben korlátozza az oltottak, gyógyultak és tesztelt oltatlanok mozgását, vagy
• 2. az oltottaknak és gyógyultaknak több lehetőséget biztosít közösségi helyeken, mert ők lényegesen kevésbé járulhatnak hozzá az újabb hullámhoz.

Felteszem a szavazást is, mert ez a játék kialakult menete. Ugyanakkor ebben a kérdésben az álláspontok kifejtése lényegesen izgalmasabb lenne.

A Facebook csoportban a szavazás eredménye a követekző volt:

A túlnyomó többség, 24-en arra szavaztak, hogy amikor szükséges lesz korlátozások bevezetése, a lockdown csak oltatlanokra vonatkozzon. Az oltottak és gyógyultak szabadabban mozoghassanak. A legkézenfekvőbb érv emellett az álláspont mellett az volt, hogy most már 3,3 milliárd oltás után, bizonyított, hogy az oltottak lényegesen kisebb veszélyt hordoznak a közösségre, mert rendkívül ritkán fertőzőek, és maguk is ritkán betegszenek meg, és akkor is a túlnyomó többség betegsége enyhe. Bécsben a tegnapi adatok szerint például az intenzív osztályokon ápoltak kevesebb, mint 5%-a oltott. Ők mind súlyos előzetes betegségben szenvedtek, ami miatt nem hatott megfelelően az oltás.

Felmerült a megkülönböztetés mellett az is érvként, hogy a kényelmetlenség az oltás felé terelheti a hezitálókat. Egy friss osztrák kutatás szerint a nem oltottaknak pont fele az aktív oltásellenes, a másik fele hezitál. És az 1,1 millió hezitáló meggyőzése elegendő lenne ahhoz, hogy a helyzet a nyájimmunitás felé mozduljon. A meggyőzésre pedig az országok egy része mindazokat az eszközöket alkalmazza, amiket Fábián Judit javasol. Pártpolitika semleges tanácsadó szakértői grémium, széles politikai konszenzuskeresés szigorítások előtt, folyamatos korrekt tájékoztatás, aktív kommunikáció…. Úgy tűnik ez se elég sok helyen.

De nézzük a másik oldalt is. 4-n arra szavaztak, hogy minden állampolgár azonos szabályok alá essen, amikor újra lezárások lesznek. Emellett az álláspont mellett csak Fabián Judit írt érveket. Az egyik az „egyenlő bánásmód” volt. Egyenlő bánásmód a nem egyenlő veszélyt hordozókkal szemben. A másik érv az volt, hogy – mivel az oltásellenzők kvázi „szabadságharcosként” érzik magukat – nagyon sérelmeznék, ha bármilyen jogtól megfosztanák őket. És – ahogy Kalló Miklós írja –valószínűleg diszkriminációt kiáltatnának, látszólag vállalhatatlanná bélyegezve az intézkedést. Ezt érdemes tisztázni, ahogy a hozzászólók is megtették: a „diszkrimináció” nem varázsige. Bár a szabad döntés, alapvető emberi jog, az államnak joga állampolgárai testi épsége érdekében bizonyos jogokat korlátozni. Így indokolt esetben a kötelezés és akár a diszkrimináció is megengedett.

De mik lehetnek indokok, amik itt és másutt még felmerültek? A covid nem emberek magánügye, hanem egy pandémia, ami csak közösségi cselekvéssel győzhető le. A felelőtlen egyén nemcsak magát sodorja veszélybe. A gyerekeket még nem lehet oltani és egyre többen fertőződnek meg. Őket csak a felnőttek oltása védi egyelőre. Versenyt futunk a vírussal: bármikor mutálódhat és akár olyan mutáns is megjelenhet, ami ellen az oltás se véd. Így az oltatlan az oltottat is veszélybe sodorhatja. A túlterhelt egészségügy miatt sokan más betegségben halnak meg úgy, hogy esélyük lett volna még az életre. Szakértői becslések szerint, ha elérhetnénk a 85-90% oltottságot, 2 hónap alatt túl lehetnénk ezen a feszült, készenléti helyzeten. Ha marad a 60-70 %, akár még három évig is kínlódhatunk és még nagyon sok cég, ember, család tönkre mehet.

Tudom, megtörtem a semleges összefoglalók hagyományát, de remélem ebben az esetben mindenki megbocsájtja.

A Lockdown oltatlanoknak? bejegyzés először Dr. Pallai Katalin | Vezető képzés | Etikus vezetés | Szervezetfejlesztés-én jelent meg.

Volt azonban egy másik dilemma is ebben a kérdésben, amire érdekes módon senki sem reagált. Alapvető szabályozási feladat, hogy amikor szükséges vagy érdemes, a közhatalom a társadalmi érdek alapján korlátozza a gazdasági szereplők tevékenységét és termékeik funkcióit. Etikus szabályozás a társadalmi kárt minimalizálja. Egy autó esetében ez annyit jelentene, hogy a legkevesebb áldozatra programozzák az autót. Ugyanakkor, ha az autópiac szintjén mérlegeljük a kérdést, akkor más az eredmény: felmerülhet, hogy ha nem feltétlenül a vezetőt/vevőt védi a program, kevesebben fogják megvenni az autonóm autókat. Így nemcsak a gyártók veszítenek potenciális bevételükből, hanem az autonóm autók biztonságából adódó társadalmi haszon is csökken, mert többen maradnak az emberek által vezetett autókban, és az ő hibáik akár több embert is megölhetnek. Így a társadalmi szinten jó szabály eldöntése nem tisztán elméleti etikai mérlegelés kérdése, hanem az emberi reakciókkal is számolni kell.

Megér ezért pár sort az a kérdés is, hogy vajon mit tennének az emberek? Ki venne olyan autót, ami őt áldozná fel ilyen esetben?

Feltehetően lennének olyan emberek is, akik racionális etikai mérlegelés után – mély etikai meggyőződéstől vezetve – hajlandóak lennének – az ilyen ritka karambolnál – az ő életüket feláldozó autót választani. Tiszteletre méltó, tudatos integritás vezethet ilyen döntéshez, amire társadalmi szinten kockázatos lenne építeni. Az ember ösztönös válasza az önvédelem. Ha azt kérdezik, hogy átadod-e az irányítást egy autónak, amely baleset során nem okvetlenül téged véd, az első, gyors válasz a legtöbb embernél a „NEM” lenne. Hátborzongató érzés átadni a kontrolt egy autónak, amiről az ember tudja, hogy van olyan helyzet, amikor feláldozná őt idegenek életének megmentésérért. Az etikai viselkedéstan szerint ezek az emberek jó eséllyel el is altatnák magukban azt a gondolatot, hogy etikus mégis az első változat lenne. Önvédelmi kognitív torzítás ez, ami motivált vaksághoz és korlátozott etikussághoz vezet, mely fogalmakról korábban részletesebben írtunk már bejegyzéseket.

Ilyen helyzetben van az etikus szabályozásnak fontos szerepe. A szabályozó nem a vásárló és nem is a gyártó, hanem a közérdek semleges képviselője. Feladata, hogy pozíció-függetlenül mérlegeljen. Ha erre képes, elkerülheti azokat a kognitív torzításokat, amelyeket bármely pozíció önérdeke szül. Az ilyen szabályozó pedáns elemzés után vélhetően arra kötelezné a gyártókat, hogy a legkevesebb áldozatra programozzanak. A szabályozó integritásának szépsége, hogy amennyiben megvalósul az etikus szabályozás, az formálja a helyzetet és az emberek helyzetértékelését is. Valószínűleg sokan azok közül is, akik önfeláldozásra nem lennének hajlandóak, belátnák, hogy így is valószínűleg nagyobb biztonságban vannak a jó autonóm autóban, mintha emberi sofőrre bíznák magukat. A gyártók pedig nem a vezető feláldozásával, hanem azzal hirdetnék az autót, hogy mindig optimális, és a károkat minimalizáló döntést hoz.  Így az extrém helyzet, amivel vitát provokáltunk, eltompulna a vevők észlelésében. Vele együtt pedig az a teoretikus probléma is, hogy olyan sokan lépnének vissza az autonóm autóvásárlástól, hogy az autók nagyobb biztonságának alig lenne közlekedésbiztonsági hatása.

Nicsak, mennyire máshova jut a viselkedési etika, mint a direkt racionális mérlegelés.

A Az autonóm autó margójára bejegyzés először Dr. Pallai Katalin | Vezető képzés | Etikus vezetés | Szervezetfejlesztés-én jelent meg.